Növekedett az euróövezet külkereskedelmi többlete májusban
Az euróövezet a világ többi részével folytatott kereskedelemben 24,6 milliárd eurós többletet halmozott fel májusban, ami több mint 34 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 18,3 milliárd eurónál – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Az első becslés szerint a 19 országot tömörítő eurózóna exportja éves összevetésben 2 százalékkal, 167,4 milliárd euróra nőtt, az import viszont 2 százalékkal, 142,8 milliárd euróra esett.
Az idei első öt hónapban a kivitel értéke 826,6 milliárd euró volt, nagyjából stagnált, a behozatalé pedig 3 százalékkal, 721,3 milliárd euróra mérséklődött, így a kereskedelmi mérleg 105,3 milliárd euró többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 85,9 milliárd euróval.
Az euróövezeten belüli kereskedelem értéke 139,4 milliárd eurót tett ki májusban, 1 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, míg január-májusban 1 százalékkal, 705,5 milliárd euróra emelkedett.
Az egész Európai Uniót tekintve a világ többi részével folytatott kereskedelemben az uniós export értéke májusban éves összehasonlításban 2 százalékkal, 142,7 milliárd euróra, míg az importé 3 százalékkal, 136,3 milliárd euróra zsugorodott. A mérleg többlete 6,4 milliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 5,8 milliárd euróval.
Január-májusban az uniós kivitel 4 százalékkal, 699 milliárd euróra, a behozatal pedig ugyancsak 4 százalékkal, 689,5 milliárd euróra csökkent. A mérleg többlete 9,5 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 10,5 milliárdos szufficittel.
Az Európai Unión belüli kereskedelmi forgalom értéke éves összevetésben májusban 1 százalékkal, 252 milliárd euróra, az első öt hónapban pedig 1 százalékkal, 1281,1 milliárd euróra növekedett.
Az EU legfőbb partnerei közül január-májusban többlet keletkezett az Egyesült Államokkal (45,5 milliárd euró), a Svájccal (7,6 milliárd euró), a Törökországgal (4,5 milliárd euró) és a Kanadával (2,4 milliárd euró) folytatott kereskedelemben, míg hiányt mutatott a mérleg Kína (70,3 milliárd euró), Oroszország (18,7 milliárd euró), Japán (5,7 milliárd euró), Norvégia (5,0 milliárd euró), Dél-Korea (0,2 milliárd euró) és India (1,7 milliárd euró) esetében.
Az Eurostat országokra bontott, szezonális kiigazítással számolt adatai szerint Magyarország unión kívüli exportja 6,3 százalékkal, 1,3 milliárd euróra csökkent, importja pedig 1,5 milliárd eurón stagnált májusban az előző hónaphoz képest.
Az év első öt hónapjában Magyarország teljes exportja 4 százalékkal, 37,7 milliárd euróra, importja pedig 1 százalékkal, 34,5 milliárd euróra növekedett, így a mérleg többlete 3,2 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 2,3 milliárd euróról. Ezen belül az uniós országokba irányuló magyar export 5 százalékkal 31,1 milliárd euróra, az import pedig 3 százalékkal 26,7 milliárd euróra emelkedett, így a többlet 4,4 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 3,8 milliárd euróval. Az unión kívüli országokba irányuló magyar export 2 százalékkal 6,6 milliárd euróra, az import pedig 5 százalékkal, 7,8 milliárd euróra mérséklődött, így a hiány 1,2 milliárd euróra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 1,4 milliárd eurós deficittel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >A vártnál nagyobb GDP-növekedést ért el az euróövezet az első negyedévben
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az első negyedévben az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >