Növekedésben az élelmiszer-kiskereskedelem
Közel 1300 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december–2015. szeptember között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 5 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve szintén 5 százalékkal emelkedett a bolti eladás, állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
„A piac nagyarányú bővülésének egyik motorja, hogy a nagy forgalmú szomjoltó italokból átlag felett bővült az élelmiszerboltok bevétele az elmúlt tíz hónap során – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – Csak szomjoltó italokból 10 százalékkal, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma egyik tíz hónapos időszakról a másikra. Az italok közül kiemelkedik értékben is, mennyiségben is kétszámjegyű növekedésével az energia- és sportital, valamint a jeges tea. De átlag feletti mutatókat regisztráltunk értéket tekintve a sörnél,a szénsavas üdítőitalnál, az ásványvíznél és a gyümölcslénél is.”
Figyelemre méltó a 200 négyzetméteres és kisebb hagyományos üzletek jelentős piaci részesedése szénsavas üdítőitalok, energia- és sportitalok, továbbá a sör esetében 42, 40, illetve 39 százalékkal legutóbb december–szeptember között.
Erősen koncentrált viszont az ásványvíz bolti eladása: a 400 négyzetméternél nagyobb egységek viszik el a forgalom 72 százalékát.
Nagyobbat nőtt a centrum
A bolttípusok súlya némileg változott az élelmiszerek eladásánál. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatorna piaci részesedése élelmiszereknél 38 százalékról 39-re emelkedett egyik tíz hónapos időszakról a másikra érték szempontjából. Ezzel egy időben a 2500 négyzetmétert meghaladó üzletek részaránya 28-ról 27 százalékra mérséklődött.
Módosult az élelmiszer-kiskereskedelem közel 18 ezer üzletből álló hálózatán belül az összesen mintegy 15 600 hagyományos kis üzlet fontossága is. Amíg az 51–200 négyzetméteres boltok részaránya az élelmiszerek eladásából 17 százalékról 18-ra emelkedett, addig az 50 négyzetméteres és kisebb egységekre 9 százalék után 8 százalék jutott legutóbb december–szeptember között.
„Ami a régiókat illeti, mindenütt emelkedett az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása értékben és mennyiségben is, de eltérő mértékben – mutat rá Szűcs-Villányi Ágnes. – Érték és mennyiség szempontjából is átlag feletti, 6-6 növekedési arányokat regisztráltunk a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban. Csak értéket tekintve mind északkeleten, mind délkeleten plusz 5 százalék a mutató. Északnyugaton és délnyugaton pedig értéket tekintve a forgalom 3-3 százalékkal emelkedett tíz hónapos összehasonlításban.”
Kapcsolódó cikkeink
Megtartotta közgyűlését az Országos Kereskedelmi Szövetség
Az Országos Kereskedelmi Szövetség éves közgyűlésén megerősítette egyes régi, illetve…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >