Nőttek a PC-eladások
A második negyedévben 64,858 millió személyi számítógépet (PC) adtak el világszerte, ami 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 61,931 milliónál.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat szerint a piacbővülés nagyobb volt a vártnál részben amiatt, hogy az Intel által gyártott chipek hiánya mérséklődött. „Az Intel processzorszállításai felgyorsultak, és ennek a hatására az eladók részben teljesíthették korábbi megrendeléseiket” – közölte a piackutató cég.
Az IDC adatai szerint a legjobban Kanadában nőttek az eladások. Kanada PC-piaca már a 12. egymást követő negyedévben nőtt, a júniussal záródott három hónapban az eladások 11 százalékkal emelkedtek, ami kilenc éve a legnagyobb éves szintű bővülés.
A személyi számítógépek piacán a vezető helyen 25 százalékos piaci részesedéssel és 16,2 millió eladott PC-vel a Lenovo állt a második negyedévben. A második helyre csúszott vissza a HP 23,7 százalékos piaci részesedéssel.
Piaci részesedése alapján a harmadik a Dell Technologies (17,9 százalék), a negyedik az Acer Group (6,6 százalék), az ötödik pedig az Apple (6,3 százalék) volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
IDC kutatóvállalat: 4,4 százalékkal csökkent a táblagépkiszállítás a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >500.000,- Ft az idei osztálykirándulásra vagy családi nyaralásra a Bombitól!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IDC: visszaeshet az idén az okostelefon-kiszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


