Nőtt a német export
A várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem emelkedett Németország exportjának értéke júliusban, a harmadik negyedév stabil indítása azt jelezheti, hogy az euróövezet legnagyobb gazdasága ki tudja védeni a kereskedelmi vitákból és a brit uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságokból fakadó negatív hatások egy részét.
A német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közzétett előzetes adatai szerint júliusban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 0,7 százalékkal, 111,2 milliárd euróra nőtt. Elemzők 0,3 százalékos csökkenésre számítottak a júniusban mért 0,1 százalékos visszaesés után.
A behozatal értéke 1,5 százalékkal, 91,0 milliárd euróra csökkent júliusban, miközben elemzők 0,3 százalékos csökkenést vártak a júniusi 0,7 százalékos növekedés után.
A kereskedelmi mérleg többlete 20,2 milliárd eurót tett ki, szemben az elemzők által várt 17,5 milliárd, illetve a júniusban elért 18 milliárd eurós szufficittel.
A kiigazítatlan adatok szerint az idei év hetedik hónapjában Németország exportja 115,2 milliárd eurót, importja pedig 93,7 milliárd eurót tett ki. Tavaly júliushoz képest a kivitel értéke 3,8 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 0,9 százalékkal csökkent. A kereskedelmi mérleg 21,5 milliárd eurós többlettel zárt, míg egy évvel korábban 16,4 milliárd euró volt a szufficit.
A folyó fizetési mérleg egyenlege 22,1 milliárd eurós többletet mutatott júliusban az előző havi 20,9 milliárd euró után. Tavaly júliusban 13,9 milliárd eurót tett ki a többlet.
Az idei első hét hónap végén a német külkereskedelmi mérleg aktívuma 131,1 milliárd eurót tett ki, a folyó fizetési mérlegben pedig 148,8 milliárd eurós többlet alakult ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >