Nőtt az amerikai sportszergyártó profitja
A Nike amerikai sportszergyártó profitja jelentősen, 11 százalékkal 1,5 milliárd dollárra nőtt az augusztus végével záródott első pénzügyi negyedévben éves összevetésben, elsősorban annak köszönhetően, hogy a koronavírus-járvány miatt megugrottak online eladásai – írja a tozsdeforum.hu.
A világ vezető edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártója azt közölte, hogy online értékesítése 82 százalékkal emelkedett a negyedévben, részben a kínai kereslet felfutására. A cég bevétele 1 százalékkal, 10,6 milliárd dollárra mérséklődött. A New York-i tőzsde keddi kereskedésének a lezárása után ismertetett negyedéves adatok hatására a Nike részvényára több mint 8 százalékkal emelkedett a tőzsdeidőn túli kereskedésben.
A cég árfolyama ezzel 15 százalékkal nőtt az év eleje óta. A Nike az előző, május végével záródott negyedévről 790 millió dolláros veszteséget jelentett, mert a koronavírus-járvány miatt világszerte bezárni kényszerült üzleteit. A cég most azt közölte, hogy valamennyi észak-amerikai, kínai és európai boltja újranyitott. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink

Sportmárkák harca a gasztronómiában – A nap képe
Filozófia? Koncepció? – találgathatnánk sokáig, ha nem tudnánk, hogy mindez…
Tovább olvasom >Egyesült Államok: a Nike a tizenévesek kedvenc cipő- és ruhamárkája
A Piper Sandler Companies DECA-val együttműködésben 2023. február 13 és…
Tovább olvasom >Rekordévet zárt tavaly a Praktiker
Tavaly rekordévet zárt a Praktiker: a magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc 2021-ben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >