Nőtt a Zwack Unicum Nyrt. profitja és árbevétele
A Zwack Unicum Nyrt. 532 millió forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első negyedévében, 49,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentéséből.
A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bruttó árbevétele 5,303 milliárd forint volt, 22 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó értékesítés – a jövedéki és népegészségügyi termékadó (neta) nélküli árbevétel – 3,160 milliárd forintot tett ki, 23,9 százalékkal haladja meg a bázis időszakét.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 23,9 százalékkal, 540 millió forinttal nőtt. Ez a jelentés szerint több tényezőnek köszönhető. Az előző év hasonló időszakában – 2015 április-júniusban – a neta bevezetése miatt a szokásosnál alacsonyabb volt az értékesítés a 2014 decemberi előrehozott vásárlások miatt. Emellett a lakosság fogyasztása is számottevően emelkedik, és a júniusi labdarúgó EB is növelte a fogyasztást, elsősorban a gasztronómiában. E kedvező tényezőknek köszönhetően közel 2 százalékkal nőtt a Zwack piaci részesedése a magyar égetett szeszesital piacon.
A belföldi értékesítésen belül a saját termelésű termékek nettó árbevétele 22,3 százalékkal nőtt. A belföldi prémium árbevétel 11,4 százalékkal, míg a minőségi termékek nettó árbevétele 60 százalékkal emelkedett.
A jelentésben kiemelik, hogy az április-májusi piackutatási adatok szerint az adózott égetett szeszesitalok piaca mennyiségben 3,3 százalékkal nőtt, ami a prémium szegmensnek köszönhető (15,8 százalék). A másik fontos piaci szegmens, a minőségi termékek eladása 12,4 százalékkal emelkedett. A kommersz termékek volumene 9,4 százalékkal visszaesett.
Az export árbevétel 24,5 százalékkal magasabb az előző évinél, valamennyi fókusz piacon (olasz, német, román, duty free) kétszámjegyű növekedést ért el a társaság.
Az anyagköltségek és anyagjellegű ráfordítások a volumenváltozással összefüggésben 26,8 százalékkal (270 millió forinttal) emelkedtek, a személyi jellegű ráfordítások 0,5 százalékkal (3 millió forinttal) csökkentek.
Beruházásra 101 millió forintot költött a Zwack Unicum az első negyedévben, amelyek pótló jellegűek voltak, és a tervezettnek megfelelően alakultak.
A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 17 065 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 18 100 forint, a legalacsonyabb 16 500 forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
7,2%-os árbevétel-növekedést jelentett a Metro AG a második negyedévben
A Metro AG 7,2%-os forgalomnövekedésről számolt be pénzügyi éve második…
Tovább olvasom >Biztatónak nevezte az évkezdetet az ABInBev
Az ABInBev számára jobban indult az idei év, mint arra…
Tovább olvasom >Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig
750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >A Tetra Pak bejelentette, hogy Alex Henriksen lesz a kelet-európai régió ügyvezető igazgatója
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással…
Tovább olvasom >