Nőtt a Wiesbauer-Dunahús forgalma tavaly
A nehéz gazdasági körülmények ellenére Karl Schmiedbauer kereskedelmi tanácsos, a Wiesbauer Holding Rt. vezetőségi elnöke pozitívan értékelte a magyar leányvállalat, a Wiesbauer-Dunahús 2019-es forgalmának növekedését. Az 5.1 milliárd forintos évi forgalommal 4%-os emelkedést tudtak elérni.
A Wiesbauer-Dunahús ügyvezető igazgatója, Henry Heumann számára aggodalmat okoz a jelenleg is keringő sertéspestis, valamint a magyar állami valuta őszi romlása. A bevételtöbblet egy része a magasabb eladási árakra vezethető vissza, azonban még így sem fedezi a nyersanyag, mindenekelőtt a sertéshús erősen megemelt beszerzési árát. Ezeket az óriási áremeléseket az élelmiszer-kereskedelem csak túl későn, illetve csak részben tudta kiegyenlíteni.
Ezen negatív piaci alakulások kiegyensúlyozására a Wiesbauer-Dunahús a tavalyi évben egyrészt néhány érdekes fejlesztést dobott piacra, másrészt reklám- és marketingtevékenységekkel szólította meg a vásárlókat.
Az intézkedések folytatásával és a további fejlesztésekkel kapcsolatban Henry Heumann optimista, bízik benne, hogy az idei év gördülékenyebben alakul és nagyobb forgalomgyarapodás mellett a bevétel és az eredmények tekintetében is javulás várható. Ennek szigorú feltétele azonban a gazdasági körülmények erősödése.
A teljes Wiesbauer-csoport a négy üzemhellyel, Wien Liesling, Sitzenberg-Reidling (Alsó-Ausztria), Saalbach (Salzburg) és Gönyű (Magyarország) közösen, csaknem 800 alkalmazottal a tavalyi évben 190 millió eurós teljes forgalommal csekély erősödést mutathat fel.
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a szarvasmarhavágások száma az év elején
A magyarországi vágóhidakon 23,3 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2025…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >Futással, adományokkal a közösségért: a Bátor Tábort támogatja az ALDI
Az ALDI Magyarország megfizethető, minőségi termékei széles választékával járul hozzá…
Tovább olvasom >