Nőtt a vendégéjszakák száma délkeleti szomszédunknál
Az év első harmadában közel 5 százalékkal, 5,7 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában 2017 azonos időszakhoz mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
A román turisták töltötték el a vendégéjszakák csaknem 77 százalékát, 4,408 milliót, míg a külföldiek 1,325 milliót, ami 5,5 százalékkal több az előző évhez képest.
Megyék szerinti bontásban Bukarestben töltötték el a legtöbb vendégéjszakát a turisták, 976 ezret, majd Brassó következik 767 ezer, Prahova 337 ezer és Kolozs megye 307 ezer vendégéjszakával.
A romániai kereskedelmi szálláshelyekre 5,7 százalékkal több, 3,033 millió turista érkezett az idei első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten. Ebből 693 ezer volt külföldi, ami 6,7 százalékos növekedést jelent. A külföldi turisták közül továbbra is az izraeliek, a németek és az olaszok jöttek a legtöbben.
Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten, amit 12,056 millió turista töltött el, ebből 2,749 millió volt külföldi. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >