Nőtt a Varga Pincészet minőségi borai iránti kereslet a tavalyi évben
Több mint tíz százalékkal több bort adtak el tavaly a Varga Pincészetnél, mint egy évvel korábban. Ezen belül a prémium kategóriás borokból származó bevétel növekedés elérte az ötven százalékot, ezekből mintegy 800 ezer palackot értékesítettek – tájékoztatta pénteken az MTI-t a pincészet tulajdonosa.
Varga Péter elmondta, hogy az elmúlt évben a 2018. évi 12,2 millió literhez képest 1,5 millió literrel többet adtak el, ennek következtében 5 milliárd forintról 5,8 milliárdra nőtt az árbevétel és 150 millió forintról 200 millió forintra emelkedett a nyereség. Kis mértékben nőtt a létszám, az év során átlagosan 191 főt alkalmaztak. Csökkent viszont a szőlőfeldolgozás, az előző évi 20,5 millió kilogrammal szemben 2019-ben csak 17,5 millió kilogramm szőlőből készült bor.
Közölte: 2019-ben több mint 700 millió forintot költöttek beruházásokra, a legfontosabb fejlesztés a palackozás korszerűsítése volt, aminek eredményeként a 10 ezer órás palackozókapacitás 14 ezerre nőtt és 30 százalékkal csökkent ennek a munkafázisnak a munkaerő-szükséglete.
A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi és Egri borvidékeken vannak. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti Magyarországon a legtöbb palackos bort, 2019-ben 14 millió palackot adtak el – fűzte hozzá Varga Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >