Nőtt a turizmusból származó bevétel Horvátországban
Az első hat hónapban Horvátországban nőtt a külföldi turistáktól származó bevétel, amely így elérte 2,72 milliárd eurót (846,8 milliárd forint), ami 5 százalékkal, azaz 127 millió euróval (39,5 milliárd forint) több, mint tavaly ugyanezen időszakban – közölte hétfőn az idegenforgalmi minisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
Gari Cappeli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az elmúlt öt évben a turiszták száma az év első hat hónapjában 62 százalékkal, az ágazatból származó bevétel 51 százalékkal nőtt.
„Az év első felében elért eredmények bizonyítják, hogy a turizmus előrelépést ért el Horvátország, annak felismerésében, hogy az ország egész évben látogatható” – mondta. Hozzátette: ehhez hozzájárult az ország belsejében növekvő és fejlődő úgynevezett kontinentális turizmus is.
A külföldi turistáktól származó bevétel a második negyedévbe is nőtt 2,33 milliárd euróval, ami szintén öt százalékkal több, mint 2018. május-júniusi időszakban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >