Nőtt a TriGranit által üzemeltetett bevásárlóközpontok látogatóinak száma
Több mint 64 millió látogatót fogadtak a TriGranit Management (TGM) által üzemeltetett bevásárlóközpontok három kontinens 14 országában tavaly, 7 százalékos növekedést elérve a 2013-as adatokhoz képest – közölte a társaság.
A TGM az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: a kezelésükben üzemelő bevásárlóközpontok sikeres évet zártak 2014-ben. Tavaly volt 15 éves a budapesti WestEnd City Center, amelyet több mint 23 millióan kerestek fel, a létesítményben 25 új márka nyitott üzletet és 59 bérlő hosszabbította meg szerződését.
A krakkói Bonarka City Center több mint 13 millió látogatót fogadott tavaly, ami 4,4 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest, miközben a Krakkóban található többi bevásárlóközpont látogatószáma csökkent. A zágrábi Arena Centarban 8,7 millió látogató járt, ami 5 százalékos növekedés a 2013-as évhez képest; a bevásárlóközpontban 25 új üzlet nyílt.
Az irodaépületek közül a budapesti WestEnd City Center Irodaház kihasználtsági szintje a tavalyi harmadik negyedévben regisztrált 89-ről a negyedik negyedévben 92 százalékra emelkedett, ami jóval a budapesti átlag felett van. A TGM által kezelt másik nagy hazai irodalétesítmény, a budapesti Millenium Offices három új bérleti szerződést írt alá, és a Morgan Stanley által bérelt terület 2400 négyzetméterrel emelkedett. A Millenium Offices kihasználtsága ezzel 73-ról 100 százalékra emelkedett, vagyis a létesítmény teljes kihasználtsággal üzemel – közölték.
Tavaly a közel-keleti és észak-afrikai régióban, illetve Kínában is megkezdték üzleti tevékenységüket, a TGM saját szakértői irodát nyitott Dubajban, Kairóban pedig elnyert egy jelentős megbízást – idézi a közlemény Philip Evanst, a TriGranit Management vezérigazgatóját.
A közép-európai székhelyű, integrált, ingatlanbefektetéssel, -fejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó regionális vállalat, a TriGranit 2,5 milliárd euró értékű portfólióval rendelkezik, emellett 4 milliárd euró értékű vegyes felhasználási célú, jelenleg is folyamatban lévő fejlesztésben vesz részt. A vállalat több mint 3 milliárd euró értékű portfólió kezelését végzi. A TriGranit Közép- és Kelet-Európában, a Kaukázus régióban, Észak-Afrikában, valamint a Közel- és a Távol-Keleten is jelen van. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Változó boltkép: bérleti díjak, üzletbezárások és új lehetőségek a kiskereskedelmi ingatlanpiacon
Miközben Budapest prémium bevásárlóközpontjaiban szinte teljes a kihasználtság, az országos…
Tovább olvasom >US: teljesen helyreállhat a fizikai boltok forgalma a harmadik negyedévre
A CBRE előrejelzése szerint az amerikai kiskereskedelmi forgalom még ebben…
Tovább olvasom >A magyarok többsége rendszeres plázalátogató egy felmérés szerint
A magyarok többsége rendszeres plázalátogató, de napi-heti rendszerességgel csak kis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >