Nőtt a nemzetközi konferenciák és rendezvények száma
Tavaly 602, a nemzetközi kritériumoknak megfelelő konferenciát rendeztek Magyarországon, ami 12,1 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest, és nőtt a konferenciákon részt vevők száma is – közölte a Magyar Turizmus Zrt., Magyar Kongresszusi Igazgatóságának (MKI) adatai alapján az MTI-vel.
A nemzetközi konferenciákon a 2010-hez képest 218-cal többen vettek részt, összesen 125.818 résztvevőt regisztráltak. A konferenciákon átlagosan 209 ember vett részt.
A rendezvények 44,1 százalékán 50 és 100 közötti résztvevő volt, míg 2010-ben ez az arány 38 százalék volt.
2011-ben 9 alkalommal rendeztek Magyarországon 1000 fő feletti konferenciát, 4 esetben pedig a 2500-at is meghaladta a résztvevők száma. Az 1000 fő feletti rendezvények száma utoljára 2008-ban hozott hasonlóan kimagasló eredményeket. Tavaly a kiemelkedően magas résztvevőszámú nemzetközi konferenciák elsősorban az orvostudomány témáira fókuszáltak.
Összesen 2069 napnyi nemzetközi konferencia zajlott Magyarországon, amelyek átlagos időtartama 3,4 nap volt. A konferenciák több mint 57 százaléka 2-3 napos volt. Nemzetközileg is érvényes trend, hogy a nemzetközi konferenciák átlagos időtartama egyre rövidebb – olvasható a közleményben. Ezt támasztja alá, hogy az egynapos rendezvények aránya közel 3 százalékponttal nőtt a 2010-es adathoz képest, míg a 4-5 napos, illetve az ennél is hosszabb konferenciák aránya folyamatosan csökken.
A Magyar Kongresszusi Igazgatóság partnerei által szolgáltatott információk alapján, a Magyarországon megrendezett konferenciákon résztvevők több mint 80 százaléka külföldről érkezett. 81 alkalommal magyar résztvevő nélkül rendeztek konferenciát, ami az összes rendezvény 21,3 százalékát teszi ki.
Az elmúlt évben a magyar résztvevők mellett Németországból (71,1 százalék), az Egyesült Királyságból (63 százalék) és Franciaországból (49,9 százalék) érkeztek leggyakrabban Magyarországra nemzetközi konferenciákra.
A hivatásturisztikai piac, szerkezetét tekintve továbbra is Budapest-központú, 2011-ben 3 százalékkal nőtt a fővárosban megrendezett nemzetközi konferenciák száma (74 százalék). A legnépszerűbb vidéki konferenciahelyszínek között Gödöllő, Szeged, Pécs, Debrecen, valamint az előző évhez hasonlóan Eger, Sopron és számos Balaton-parti település szerepelt. Gödöllő esetében természetesen kiemelkedő szerepet játszott Magyarország első féléves EU-elnöksége, melynek keretében a Gödöllői Királyi Kastély – mint az elnökség hivatalos helyszíne – 19 alkalommal fogadott konferenciavendégeket.
A Magyarországon megrendezett nemzetközi konferenciák többségének 2011-ben is a szállodák (63,1 százalék) szolgáltak helyszínül. Ez, valamint az egyetemekre és a tudományos intézetekre jutó arány (20,1 százalék) szinte pontosan megegyezik a 2010-es év értékeivel. Utóbbiak egyre népszerűbb konferenciahelyszínek, hiszen 2011-ben már 116 alkalommal láttak vendégül nemzetközi konferenciát.
Magyarországon továbbra is a tavaszi és őszi hónapok a legkedveltebbek, a nemzetközi konferenciák több mint felét március, május, szeptember és október folyamán rendezték meg 2011-ben.
A Magyar Kongresszusi Igazgatóság partnerei által szolgáltatott információk alapján a nemzetközi konferenciák megrendelőinek nemzetiségi vizsgálata azt mutatja, hogy továbbra is a magyar megrendelők (51,3 százalék) állnak az élen. A brit megrendelők (8,4 százalék) változatlanul a második helyen állnak, az Egyesült Államokból érkező megrendelések száma pedig közel duplájára, 7,3 százalékra emelkedett tavaly. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >