Nőtt a közép-európai vállalatok árbevétele 2015-ben
Jó év volt 2015 a legnagyobb közép-európai vállalatok számára, így Közép-Európa továbbra is fontos célpontja marad a külföldi tőkebefektetéseknek. Idén eggyel több, 67 magyar cég került a legnagyobbak közé – derül ki a Deloitte Közép-európai TOP 500 felméréséből.
A TOP 500-as ranglistán szereplő vállalatok összesített árbevétele 685 milliárd euró, ami az egy évvel korábbi 682 milliárdos összeghez képest 1,7%-os növekedést jelent. Továbbá a ranglistán helyet biztosító legalacsonyabb éves árbevételi adat 3,0%-kal 473 millió euróra nőtt.
Közép-Európa legnagyobb 500 vállalata euróban számított éves árbevétel-növekedésének középértéke a 2014-es 0,3%-ról 3,5%-ra emelkedett 2015-ben. Ez nagyobb annál a GDP-növekedésnél, melyet három ország (Cseh Köztársaság, 4,6%; Románia, 3,8%; Lengyelország, 3,6%) kivételével a közép-európai országok teljesítettek. A régió növekedésének elsősorban a legnagyobb gazdaságok növekvő lakossági fogyasztása volt a motorja, ami a Cseh Köztársaságban 5,9%, Lengyelországban és Magyarországon pedig 3% körül volt.
2016 első negyedévi adatai azt sugallják, hogy a 2015-ben megfigyelt tendenciák megtorpanni látszanak.
Az euróban számított bevételek 2016 első negyedévében átlagosan 3,3%-os csökkenést mutatnak, ami a régió üzleti vezetői szerint aggodalomra adhat okot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >