Nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Áprilisban 6,9 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Márciusban ez a mutató 4,8 százalék volt – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal.
A statisztikusok felhívták a figyelmet arra, hogy az áprilisi gyorsulás mögött alapvetően a húsvéti ünnepek állnak. Tavaly a húsvét márciusban volt.
Havi összehasonlításban a szezonális hatásoktól megtisztított áprilisi növekedés 0,2 százalékot tett ki.
Áprilisban, hasonlóan a korábbi hónapokhoz, ismét az internetes üzletek forgalma növekedett a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal. Nagy volt az érdeklődés a számítógépek és a kommunikációs eszközök iránt is, amelyek forgalma 15,4 százalékkal emelkedett. Háztartási műszaki berendezésekből 4,7 százalékkal többet adtak el.
Tekintettel a húsvéti ünnepekre élelmiszerekre az emberek 10 százalékkal többet költöttek, mint egy éve – mutatott rá Marie Bousková, a statisztikai hivatal szakigazgatója.
Gyógyszerekből és kozmetikai szerekből négy százalékkal több fogyott el, míg ruházatra és lábbelikre 1,9 százalékkal kevesebbet költött a lakosság.
A fogyasztás növekedését a statisztikai hivatal szerint a növekvő bérek támogatják. Többségi szakértői vélemény, hogy a cseh gazdasági növekedés húzóágazata az idén is a háztartási fogyasztás lesz. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén 112 millió eurós beruházással gyorsítja növekedését a Penny Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós biztos: új rendelet erősíti a gazdák és a kisebb beszállítók védelmét az élelmiszerláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


