Nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Januárban éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
Legutóbb, tavaly decemberben a forgalomnövekedés éves összehasonlításban 6,7 százalékos volt.
Tavaly januártól a gépjárművek kereskedelmét nem számítják be a kiskereskedelembe.
Idén januárban elsősorban az internetes áruházak forgalma emelkedett Csehországban, 15,4 százalékkal. A ruházati termékek forgalmának növekedése 7,3 százalékos volt. Az üzemanyagok forgalma 6,1 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban januárban, az iparcikkek forgalma 5,2 százalékkal, az élelmiszeripari termékeké pedig 3,2 százalékkal.
„A januári adatok azt mutatják, hogy a gazdasági erősödés idei motorját a háztartások fogyasztása fogja jelenteni. A korábbi évekhez képest a lakossági fogyasztás stabilan emelkedik – kommentálta a statisztikai hivatal adatait Miroslav Novák, gazdasági elemző.
Pavel Sobísek, az UniCredit Bank elemzője szerint a januári kiskereskedelmi forgalom legérdekesebb adata, hogy 2012 óta először ebben a hónapban nem emelkedett a számítástechnikai termékek eladása.
Az egy évvel ezelőttihez viszonyítva az idén januárban olcsóbbak voltak az üzemanyagok, az élelmiszerek és a számítástechnikai cikkek is, a szolgáltatások közül pedig drágább volt a szabadidő, a kultúra és a sport. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú magyar készül nyaralni – külföldön is egyre többen pihennek
A pandémia utáni fellendülés nem ért véget: a CIB Bank…
Tovább olvasom >A Hungarian Food Business Program 25. eseményén 24 magyar gyártó mutatkozott be Prágában
Rekordszámú résztvevővel zajlott le a Hungarian Food Business Program jubileumi,…
Tovább olvasom >Colliers: a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott az első negyedévben
Az első negyedévben folytatódott a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése: a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >