Nőtt a kereslet a tojás iránt
Nőtt az éves, egy főre jutó magyar tojásfogyasztás, a 2013-as 214 darabról 2017-re 234 darabra emelkedett – mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. tojás világnapja alkalmából tartott rendezvényen, pénteken, Budaörsön.
Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által szervezett szakmai konferencián hangsúlyozta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezekben az években 2,1 milliárd darabról 2,3 milliárd darabra nőtt.
A friss és egészséges tojás előállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen – tette hozzá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy a rendszerváltást követően 75-80 százalékban magyar tulajdonban maradt az ágazat. Farkas Sándor kiemelte, hogy a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta az ágazat, ez a terület jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését teszi lehetővé. Hangsúlyozta: a teljes mezőgazdasági kibocsátás 12,4 százalékát adja az ágazat.
Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól szólva kitért arra, hogy ezek is figyelmeztettek, a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket és a legmagasabb minőségi szempontok szerint kell eljárni. A parlamenti államtitkár szólt arról, hogy a kormány számos intézkedésével támogatta eddig is az ágazatot, de talán a legjelentősebb az volt, hogy 2017. január 1-jétől csökkentette a tojás áfáját öt százalékra. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke azt emelte ki, hogy nem önmagában munkahelyeket kell teremteniük, hanem versenyképes munkahelyeket, amelyek tartósan erősíthetik az ágazatot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tojáspiac 2025: drágulás, visszaeső termelés és új exportlehetőségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Botrány az ukrán tojások körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amit a tojásról tudni érdemes – tartásmódok, tápérték, frissesség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >3 százalékos kamattal elérhető a teljes Széchenyi Kártya Program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >