Nőtt a hazai tógazdasági haltermelés 2024-ben
A magyarországi tógazdaságokban összesen 22 838 tonna halat termeltek 2024-ben, ami 16,1 százalékkal több, mint az előző évben. A haltermelés túlnyomó része, 81,5 százaléka 2024-ben három régióra koncentrálódott: Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és Dél-Alföld.
Gazdasági szempontból továbbra is legfontosabb halfajunk a ponty, amely a tógazdasági étkezési célú haltermelésből 78,3 százalékos részesedéssel bírt 2024-ben. A magyar haltermelés döntő hányadát ma is a tógazdaságok adják, amelyek üzemelt területe 26 570 hektár volt 2024-ben. Az intenzív termelési rendszerekben előállított hal mennyisége 2,1 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, és elérte az 5785 tonnát, melyből 4307 tonnát étkezési célra állítottak elő. A halak és halászati termékek kivitelének értéke 2024-ben 13,3 milliárd forint volt, míg az importé 56,7 milliárd forintot tett ki. A külkereskedelmi mérleg így 43,4 milliárd forintos hiányt mutatott, ami 1,4 milliárd forinttal haladta meg a 2023-as veszteséget.
AKI PÁIR
Kapcsolódó cikkeink
A leghatározottabban fel kell lépni az aranyszínű sárgaság fertőzést terjesztő szőlőkabóca ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Franciaország elutasítja az uniós agrárköltségvetési tervezetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >