Nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban
Tavaly nőtt, a nők és az 55 éven felüliek körében pedig rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban, de összességében még mindig elmarad a 2008. évi csúcstól – mutatják az Eurostat kedden közölt adatai.
Az EU statisztikai hivatala szerint a 20-64 év közötti népesség foglalkoztatottsági rátája 2015-ben 70,1 százalék volt az előző évi 69,2 százalékkal szemben, de nem érte el a 2008. évi 70,3 százalékos csúcsértéket.
Ugyanez vonatkozik a hasonló korosztályba tartozó férfiakra, körükben a foglalkoztatottság 75 százalékról 75,9 százalékra emelkedett, 2008-ban azonban még 77,8 százalék volt.
A nők foglalkoztatottsága 2010 óta töretlenül emelkedik, a 2008. évi 62,8 százalékról 2014-re 63,5 százalékra, tavaly pedig újabb csúcsra, 64,3 százalékra nőtt.
Az 55-64 éves korosztályban a 2002-es 38,4 százalékról tavaly 53,3 százalékra emelkedett a foglalkoztatottsági ráta.
A legnagyobb növekedési ütemet 2014-hez viszonyítva Magyarország, Észtország, Spanyolország Bulgária, Lettország, Írország és Szlovákia mutatta fel.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2014-ben 66,7 százalék volt a foglalkoztatottsági ráta, tavaly pedig már elérte a 68,9 százalékot. A férfiak körében ugyanez az adat 73,5 százalék, illetve 75,8 százalék, a nőknél 60,2 százalék, illetve 62,2 százalék volt. Az 55-64 év közötti korosztályban a magyar foglalkoztatottsági ráta 2014-ben 41,8 százalék, 2015-ben pedig 45,3 százalék volt.
Az unióban tavaly 80,5 százalékkal Svédországban volt a legmagasabb a foglalkoztatottsági ráta, majd Németország (78 százalék) és Nagy-Britannia (76,9 százalék) következik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: meghaladta a hárommilliárdot az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Üveg és papír viszik a prímet a körforgásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: az EU-ban lakosonként közel 130 kilogramm élelmiszer veszett kárba 2023-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


