Nőtt a Coop forgalma tavaly
A Coop Gazdasági Csoport árbevétele tavaly 3 százalékos emelkedéssel 674 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Co-op Hungary Zrt. tisztújító közgyűlésén bemutatott adatok szerint a cégcsoporton belül a Coop üzletlánc 404 milliárd forintos forgalmat ért el, ami 6 százalékos éves emelkedés. Az adózott eredményt nem összesíti a franchise-tulajdonos, a tagok különálló cégek, nyereségük a saját gazdálkodásuktól függ – tájékoztattak az MTI kérdésére.
A Coop piaci pozícióját stabilnak nevezve hangsúlyozták, hogy 2021-ben a járvány miatti bizonytalanságok közepette is bővült a forgalmuk. Összességében az elmúlt 5 év eredményeit is kedvezően értékelték, hasonlóval elmondása szerint a jövőben elégedett volna a Co-op Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke. Pekó László a közgyűlésen gyorsuló koncentrációs folyamatról beszélt, ennek eredményeképpen jelenleg az öt legnagyobb tagvállalat adja csoportszinten a forgalom felét.
A közgyűlés személyi kérdésekről is döntött. A megválasztott igazgatósági tagok egyhangúlag Pekó Lászlót szavazták meg elnöknek, a megbízatás 2027-ig tart, akárcsak az új vezérigazgatóé, Tóth Gézáé.
A vezérigazgató nehéz évre számít a háború, valamint az energia- és az élelmiszerárak emelkedése miatt. A piaci körülmények bizonytalanok, egyes termékek beszerzése nagyon nehéz lesz az idén – jelezte.
Az üzletlánc országszerte 1480 településén 2240 áruházat üzemeltet. A Magyar Falu Program 461 kistelepülésen működő boltjuk korszerűsítéséhez biztosít támogatást – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lassul a magyar marketingipar lendülete: apad a profit, nőnek a költségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőttek a L’Oreal eladásai a harmadik negyedévben és az első kilenc hónapban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lidl-munkavállalók Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kaptak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

