Nőtt a Coca-Cola bevétele
Folytatódik a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, ezúttal az egyik klasszikus, az 1892-ben alapított Coca-Cola hozta nyilvánosságra 2019 utolsó negyedévére vonatkozó számait – olvasható a Világgazdaság Online-on.
Az üdítőital-gyártó óriás 2019-ben végre pozitív tendenciákat tud felmutatni, hiszen azok után, hogy 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is rendre csökkent az éves árbevétele (a három évben összesen csaknem 30 százalékkal), a tavalyi esztendőben újra látványos bevételnövekedést regisztrálhattunk. Különösen igaz volt ez a negyedik negyedévben, amikor az előző év hasonló időszakához képest 29 százalékos volt a vállalat eladásainak növekedése. Úgy tűnik, hogy a Coca-Cola megújulása egyértelműen sikeres volt, és még mindig a Coke márkanévvel érdemes operálni (több új termék is ezzel a névvel jelent meg a piacon).
A növekedésben az egyik legfontosabb pillér a Coca-Cola Zero: ez volt a kilencedik egymást követő negyedév, amikor az eladások több mint 10 százalékkal növekedtek. Ehhez jött a tavaly év elején bevezetett energiaitalok sikere, amelyekkel a Coca-Cola először próbálkozott, és a látványos eredmények következtében folyamatosan bővíti a kínálatot. Emellett a bevételek szempontjából egyértelműen sikeres stratégiának bizonyult a kiszerelések méreteinek megváltoztatása mind a dobozos, mind a palackos termékek körében.
A társaság idei évre vonatkozó tervei is optimizmusra adnak okot, hiszen a menedzsment szerint a magasabb bázisról is újabb 5 százalékos árbevétel-növekedés jöhet, és azzal együtt is elérhetőnek tartják a 2 dollár feletti egy részvényre jutó nyereséget, hogy a cég határozott lépéseket kíván tenni a fenntartható csomagolási technológiák irányába.
A Coca-Cola részvényei a hét végére látványos emelkedést produkáltak, és a januárt közel 8 százalékos pluszban zárták. A tendencia továbbra is az emelkedés felé mutat, amit egy kisebb korrekció után is érdemes lehet megjátszani. (vg.hu, Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője)
Kapcsolódó cikkeink
Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >Display 2.0 – így néz ki a jövő bolttere
Okoseszközzé válik a bolti display – derült ki a Shop!…
Tovább olvasom >Share a Coke, Share the Music szlogennel felejthetetlen bulira hívja a fogyasztókat a Coca-Cola
A Coca-Cola felejthetetlen bulival ünnepli meg az „Oszd meg a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >