Nőtt a balatoni kompforgalom
A Balatoni Hajózási Zrt. kompforgalma 6-7 százalékkal nőtt, a vitorlásturisztikai üzletágának bevétele 8 százalékkal emelkedett, a személyhajóforgalma viszont 5-7 százalékkal csökkent az év első hét hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest – számolt be Horváth Gyula vezérigazgató az MTI-nek pénteken.
A hajózási társaság szálláshelyein – két kemping és egy hotel – a vendégéjszakák száma összesen 3 százalékkal emelkedett, amin belül a hotel forgalma terven felül, 17 százalékkal nőtt. A balatoni kerékpárturizmus folyamatos fellendülésére utal, hogy a Szántód-Tihany között közlekedő komp az év első hét hónapjában 23,6 százalékkal több biciklit szállított, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Horváth Gyula kifejtette, erre a nyárra sokkal jobb eredményre számítottak, hiszen a tavalyi viharos szezon gyenge bázisszámaihoz képest néhány százalékos javulás nem ad még okot az örömre. A júliusi rossz időjárás főként a társaság gazdálkodásában meghatározó személyhajózás forgalmában okozott „kriminális” visszaesést. A vezérigazgató bízik abban, hogy a kedvezőbben alakuló időjárás miatt a nyár hátralévő része és az utószezon még javíthat az eredményeken.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >