Nőknek bókol a Dove és az Artificial Group
Új online alapú kampányt indított a Dove Magyarország, amelynek kreatív teendőit az Artificial Group Boutique Creative végzi. A kampány során online kisfilmek segítségével kommunikálják a márka 2013-as stratégiai gondolatát, amely az önbizalmat és a bókokat állítja a középpontba.
A májusban indult új kampány összhangban áll a Dove nemzetközi stratégiájával, amelyben egy olyan világ kialakítását tűzték célul, ahol a szépség forrása az önbizalom és nem a szorongás.
A Boutique Creative szakemberei olyan ötletekkel álltak elő, amely során meglepő módszerekkel bókolnak a magyar nőknek és az erre adott reakciókat filmre veszik. Az elkészült kisfilmeket pedig online terjesztik a közösségi hálókon, illetve a márka online csatornáin. Az első alkotást egy hét alatt már több, mint 50 000 ember látta és nagyon pozitív fogadtatásban részesült mind a közönség, mind pedig a márka globális csapata részéről.
A tervek szerint az első kisfilmet még két másik követi. Az eddig bemutatott alkotást itt tekintheti meg:
Az online megjelenések mellett a Dove az országos eseményein élőben is kommunikálja a kampányüzenetét. A kitelepülések során a bókok mellett bőrgyógyászati és lelki tanácsadással is várják a magyar nőket.
Az Unilever stratégiailag fontos márkájának BTL kommunikációját már két éve végzi az Artificial Group, tavaly több díjjal is elismerték az ügynökség és a márka kommunikációját a Lollipop BTL versenyén.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >