Nobilis Márton: az élelmiszeripar fontos stratégiai ágazat
Fontos stratégiai ágazat az élelmiszeripar, amely egy ország szuverenitását is meghatározza – mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára péntek este Sopronban, az iCon elnevezésű gazdaságpolitikai konferencia megnyitóján.

Nobilis: joggal várja el a kormány, hogy minél nagyobb arányban tartsanak magyar termékeket a polcaikon
Az államtitkár elmondta, hogy minderre a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború is rávilágított. Hozzátette: az élelmiszeripar egész szegmensének támogatását és fejlesztését tekintve jó helyzetben van az ország, mert az agráriumra az európai uniós források már megérkeztek. Az élelmiszeripar pedig erős részt képvisel – mondta.
Nobilis Márton kitért arra is, hogy megvizsgálták azokat az európai országokat, ahol erős az élelmiszeripar és azt tapasztalták, hogy a támogatás azokban az országokban fentről lefelé történik. A nagy cégeket támogatják kiemelten, amelyek magukkal húzzák a kisebbeket. Ezért hozták létre a Nemzeti bajnokok program tervét – mondta.
Az a cél, hogy legyenek Magyarországon az élelmiszeriparban nemzeti bajnokok – fűzte hozzá. Kiemelte: szeretnék elérni, hogy a nagy magyar élelmiszeripari cégek újra képesek legyenek exportálni és képesek legyenek ellátni Magyarországot a saját termékeikkel.
Hozzátette: ezektől a cégektől fontos elvárás, hogy a kisebb magyar cégeket is magukkal húzzák. Nem érdek, hogy egyetlen egy kiscég is csődbe menjen a nagyok miatt – mondta, hozzátéve: fontos a kiscégek fejlődése annak érdekében, hogy helyben tudják friss és jó minőségű élelmiszerekkel ellátni a családokat.
Nobilis Márton elmondta, hogy a multinacionális cégektől joggal várja el a kormány, hogy minél nagyobb arányban tartsanak magyar termékeket a polcaikon. Ezért vezették be azt a szabályt, hogy bizonyos termékeket negyven kilométeren belülről kell megvásárolni.
Az államtitkár fontosnak nevezte azt is, hogy amennyiben lehetőség van rá, ezek a kereskedőláncok magyar kézben legyenek, mert tőlük joggal várható el a magyar termékek árusítása.
Mindehhez szorosan hozzátartozik az agrárszakképzés is, hogy a fiatalok a legmodernebb elméleti és gyakorlati tudást kapják meg, mert az agrárium az egyik legjobban fejlődő ágazat, amit fontos kihasználni – mondta, hozzátéve, hogy e tekintetben jó az irány.
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >