NMHH: csökkent a reklámszpotok száma
Március elejéhez képest mintegy tízezerrel csökkent a reklámszpotok száma a hónap végére – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tanulmánya alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy a 76 magyar nyelvű televíziós csatornát vizsgáló tanulmány szerint 2019 márciusában 35 és 38,5 ezer között mozgott naponta a reklámszpotok száma, idén a március eleji közel 40 ezerről a hónap végére majdnem 30 ezerre zuhant ez a szám.
A gyorsan forgó fogyasztási cikkek termékeit előállító, forgalmazó szektorok – élelmiszer, kereskedelem, gyógyhatású készítmények, szépségápolás, háztartási cikkek – erősen teljesítettek, míg mások – szabadidő, pénzintézetek, szolgáltatás – jelentősen visszaestek – tették hozzá.
Egy másik, öt televízió 2011-es és 2019-es adatait összehasonlító, a tematikus gyerekcsatornák reklámozási gyakorlatáról szóló vizsgálatból az derült ki, hogy egyre több reklámot tesznek közzé ezeken a csatornákon, egyre komolyabb marketingtényezőként tekintenek a fiatalokra.
A Minimaxon például több mint kétszeresére, 60-ról 143-ra nőtt a napi reklámpercek száma, és hosszuk is két és félszeresére, 93,6-ról 230,5 másodpercre emelkedett. A hirdetések között különösen jelentősek az egyetlen hirdetést tartalmazó reklámblokkok – ismertették.
Pozitívumnak tartják, hogy az önszabályozó rendelkezéseknek és az egészségtelen élelmiszerek különadójának köszönhetően már nincs nyoma a gyorséttermeket, cukrozott gabonapelyheket és csokoládékészítményeket népszerűsítő hirdetéseknek. Helyettük megjelentek az alapvető élelmiszerek, a fagyasztott termékek és a gyümölcslevek reklámjai – írták.
A közleményben kitértek arra is: a hírműsorok társadalmi sokszínűségét – az egyes társadalmi, gazdasági és etnikai csoportok reprezentációját – vizsgáló legfrissebb, 2019-re vonatkozó hatósági tanulmány szerint a nők továbbra is alulreprezentáltak a televíziós műsorokban: a férfiak 77, a nők 23 százalékban jelennek meg a képernyőn.
A hét országos televíziócsatorna híradójára és a Kossuth rádió három műsorszámára kiterjedő vizsgálat azt mutatja, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági élet szereplői közül a szolgáltatási szféra képviselői jelentek meg leggyakrabban (77,5 százalék). A kisebbségi szereplők reprezentációja 2,2 százalékos volt a vizsgált műsorokban, ami megfelel a korábbi időszakok átlagának. Közülük a határon túli magyarok és a romák álltak az élen 36,6 százalékkal – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: minden negyedik reklám kifogásolgató
Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a…
Tovább olvasom >NMHH: a gyermekes háztartásokban népszerűbbek a streaming szolgáltatások
Lényegesen többet költenek a gyermekes családok hírközlési szolgáltatásokra, mint más…
Tovább olvasom >NMHH: nyaraláskor is gondoskodjunk küldeményeink átvételéről
A nyári szabadságok tervezésekor érdemes átgondolni, várunk-e csomagot utazásunk idejére,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >