NKFH: rejtett veszélyek a csúszdákon és a kötélpályákon, több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) éves ellenőrzési programjában fontos szerepet kapnak a szórakoztatási célú berendezések, létesítmények, ideiglenes szerkezetek, valamint a szabadidős sporteszközök vizsgálatai. Az idei évben eddig 517 helyszínen összesen 2853 eszközt ellenőrzött a hatóság, ebből 71 helyszínen 336 eszköz nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A jogsértések miatt 8 millió 350 ezer forint bírságot szabtak ki a kormányhivatalok – közölte keddi közleményében a hatóság.
A hatóság munkatársai tavasszal indították el a nagyszabású ellenőrzéssorozatot, amely kiterjedt az aquaparkok és strandok vízicsúszdáira, a kalandparkok kötélpályáira és mászófalaira, a vidámparki berendezésekre, valamint a fesztiválokon, gyermektáborokban és falunapokon használt szórakoztató eszközökre is. A kültéri fitneszparkokban telepített eszközök ellenőrzése szintén a vizsgálatok részét képezte.
Az ellenőrzések kiterjedtek az eszközök adattábláin szereplő jelölésekre, valamint az eszközök megfelelőségi tanúsítványaira, amelyek a szakértők által megállapított biztonságosságot igazolják. Ezek közül kiemelt fontosságú annak feltüntetése, hogy egyszerre hány személy használhatja biztonságosan az adott berendezést vagy sporteszközt. A hatóság vizsgálta továbbá, hogy az üzemeltetők szabályosan vezetik-e az üzemeltetési naplót, amelyben nyomon követhető a berendezés működése, az esetlegesen fellépő hibák és azok javítása.
Külön figyelmet kaptak a magasság vagy sebesség szerint a legmagasabb, illetve közepes kockázatú berendezések, ahol a kezelőszemélyzet biztonságos üzemeltetésre vonatkozó képesítési igazolásait is ellenőrizték. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy az üzemeltetők eleget tettek-e az időszakos műszaki ellenőrzés kötelezettségeinek. A kondiparkok és kültéri fitneszeszközök esetében pedig a kihelyezett információs táblák tartalma is ellenőrzési szempont volt.
Augusztus közepéig a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok munkatársai 517 helyszínen összesen 2853 eszközt ellenőriztek. Az eredmények szerint 71 helyszínen (14 százalék) 336 eszköz (12 százalék) nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A szabálytalanságok között szerepelt a hiányzó vagy hibás megfelelőségi tanúsítvány, a helytelenül feltüntetett terhelhetőség, illetve az üzemeltetési naplók hiányos vezetése is. A jogsértések miatt a hatóság 8 350 000 forint bírságot szabott ki, és indokolt esetben megtiltotta az eszközök használatát mindaddig, amíg az üzemeltető nem tette meg a szükséges biztonsági intézkedéseket.
Az NKFH és a kormányhivatalok az ősz folyamán folytatják az ellenőrzéseket, külön figyelmet fordítanak a magasabb kockázati besorolású eszközökre, valamint a kültéri kondiparkok és fitneszeszközök biztonságos használatára.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: magyar nyelvű jelölés hiánya miatt Milka csokoládékat hívott vissza a gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: penész miatt tejes krémmel töltött Dörmit hívtak vissza a forgalomból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

