NKFH: fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát – erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
Az NKFH szerint a vizsgálat indokoltságát a korábbi évek tapasztalatai is alátámasztják. Tavaly például a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei 495 játszóteret és összesen 3659 játszótéri eszközt ellenőriztek. A játszóterek 33 százalékánál és az eszközök 30 százalékánál állapítottak meg jogsértést.
A vizsgált játszóterek 18 százalékánál az üzemeltető nevével és elérhetőségével megjelölt tájékoztató táblát nem, vagy nem megfelelő módon helyezték ki. Jogsértés esetén a hatóságok megtették a szükséges lépéseket a hiányosságok megszüntetése érdekében, indokolt esetben pedig ideiglenesen megtiltották az érintett eszközök használatát. Tavaly összesen 18 850 000 forint összegű bírságot szabtak ki
– idézte fel a közlemény.
A vizsgálatokat a közterületi, illetve az intézményi (bölcsődei, óvodai, iskolai) játszótereken felül az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszíneken is lefolytatták, mint például szállodák, éttermek játszóházai, valamint társasházak udvarai. A legfontosabb ellenőrzési szempont az előírt nyilvántartás, illetve az abban rögzített intézkedéseket, így például korábbi javításokat igazoló dokumentumok megléte, az időszakos ellenőrzési kötelezettség teljesítése, valamint a külön táblán szereplő, jól látható tartalmi jelölések megléte – ismertette az NKFH.
A vizsgálatok a vonatkozó szabványban nevesített valamennyi játszótéri eszközre kiterjednek – így különösen a hintákra, csúszdákra, kötélpályákra, forgóhintákra, billenőeszközökre, a teljesen körülzárt játszóeszközökre és a térhálókra egyaránt.
A fokozott hatósági jelenlét mellett szülőként is javasolt figyelembe venni több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára, vagy éppen annak hiányára. A hatóság azt ajánlja, nézzük meg, hogy a bejáratnál megvan-e a kötelezően feltüntetendő adattábla, és azon szerepel-e az üzemeltető neve és elérhetősége. Érdemes megfigyelni, hogy a játékok nem töröttek, sérültek-e, vannak-e esetleg rajtuk hegyes, szúrós részek.
Hozzátették, figyeljük meg azt is, hogy a gumiburkolatok rendben vannak-e. Ugyanakkor ne hagyjuk figyelmen kívül a terhelhetőségre vagy a korhatárra vonatkozó előírásokat sem.
Amennyiben a játszótéren bármilyen problémát tapasztalunk, azonnal jelezzük észrevételeinket az üzemeltetőnek. Ha nincs feltüntetve az üzemeltető neve, elérhetősége, éljünk bejelentéssel az illetékes kormányhivatalnál
– hívta fel a figyelmet a közleményében a hatóság.
A hatóság a jövőben is folytatja az ellenőrzéseket, hogy a játszóterek valóban biztonságos, a gyermekek testi és szociális fejlődését egyaránt támogató közösségi terek maradjanak – írták.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: magyar nyelvű jelölés hiánya miatt Milka csokoládékat hívott vissza a gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: penész miatt tejes krémmel töltött Dörmit hívtak vissza a forgalomból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

