Nielsen: továbbra is dobogón élelmiszer-kiskereskedelmünk forgalomnövekedése

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 16. 12:00

Magyarország újra dobogós helyen az európai élelmiszer-kiskereskedelem növekedési rangsorában. Hazánkban a boltok bevétele 5,8 százalékkal emelkedett élelmiszerből valamint háztartási vegyi áruból a harmadik negyedév alatt, tavaly július-szeptemberhez viszonyítva. Ez a harmadik legnagyobb mutató Törökország és Ausztria után. (Előbbinél 12,4%, utóbbinál 5,9%). A huszonegy fejlett európai ország átlaga plusz 3,0 százalék. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat „Growthreporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.

elelmiszer

Már egymás után hatodszor került be élelmiszer-kiskereskedelmünk Európában a legjobb három közé, bevételének nagy növekedési arányával. Mennyiséget tekintve a magyar élelmiszer-üzletek 4,3 százalékkal többet adtak el, egyik harmadik negyedévről a másikra. Ennél nagyobb növekedést csak Lengyelországban értek el (5,0%). A vizsgált huszonegy európai ország átlaga plusz 1,3 százalék.

„A korábbi válságos időszak negatív trendjei után tavaly év eleje óta sorozatban már hetedik alkalommal nőtt a mennyiségi eladás a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben, negyedévről negyedévre. Az átlagárak csak 1,5 százalékkal nőttek Magyarországon az idei harmadik negyedév során, tavaly július-szeptemberhez képest, míg Európában átlagosan 1,7 százalékkal” – állapítja meg Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen kereskedelmi kapcsolatok osztályának vezetője. – „Élelmiszer-kiskereskedelmünk kedvező trendjei kapcsolódnak ahhoz, hogy hazánkban a fogyasztói bizalmi index három éves hullámvölgy után tavaly elkezdett növekedni. Derűlátásra ad okot a közeljövőt illetően, hogy a magyar fogyasztók bizalmi indexe öt éves rekordot ért el az idei harmadik negyedévben. Tapasztalataink szerint, ha a fogyasztói bizalom változik, hatása általában két negyedév múlva érződik a vásárlásokon is”.

Két országban csökkent az élelmiszerüzletek értékben mért eladása. Svájc újra sereghajtó mínusz 1,5 százalékkal, ami az értéket illeti, majd előtte Finnország (0,9) következik. Közülük Finnországban már a hatodik egymás után következő negyedévben negatív a trend. Svájcban pedig a harmadik negyedévben regisztráltak kisebb forgalmat.

Ha a többi visegrádi országot nézzük, mindegyikben meghaladja a 3,0 százalékos európai átlagot a forgalom növekedésének üteme. Lengyelországban 4,4% a mutató, Csehországban 3,5% míg Szlovákiában 3,3%.

Az öt nagy európai piac, a „big five” közül leginkább Spanyolországban javult a trend: a tavaly negyedik negyedévi mélypont óta meredeken emelkedik az értékben mért bolti eladások grafikonja, és most 3,0 százalékos bővülést jelez múlt év július-szeptemberhez viszonyítva. Ebből a szempontból Németországnál hullámvasútra emlékeztet a legutóbbi kilenc negyedév trendvonala. Most éppen plusz 2,3 százaléknál tart. Olaszországban 2, Franciaországban 1,1 százalék a növekedés mértéke a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva. Az Egyesült Királyságban stagnál az eladás értéket tekintve.

A vizsgált országok közül legnagyobb mértékben, 12,4 százalékkal a török élelmiszerboltok forgalma bővült a harmadik negyedév során. Igaz, ezt az árak átlag 9,5 százalékos emelkedésével érték el. Második Ausztria, ahol a forgalom plusz 5,9 százaléka mellett átlagosan az árak csak 1,9 nőttek. (Nielsen)

Kapcsolódó cikkeink