Nielsen: megállt a kereskedelmi márkák térnyerése

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 15. 11:55

Megállt a kereskedelmi márkás termékek évek óta tartó térnyerése az élelmiszer-kiskereskedelemben idén az első félév során. Forgalmuk ugyanúgy 3,0 százalékkal nőtt az élelmiszerek bolti eladásából, mint a gyártói márkás árucikkeké, tavaly január-júniushoz viszonyítva. Ezzel egy időben pedig háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a saját márkákra jutó bevétel 7,2 százalékkal emelkedett, viszont gyártói márkák esetében 10,1 százalékkal.

nielsen
Élelmiszerből idén az első félév mintegy 778 milliárd forint bolti forgalmából a láncok saját márkái 28 százalékkal részesedtek, ami 218 milliárd forintot jelent. Háztartási vegyi árunál és kozmetikumnál 186 milliárd forint félévi bevételből 19 százalék jutott kereskedelmi márkákra, azaz 35 milliárd forint.
A kereskedelmi márkás árucikkeket csak egy vállalat vagy egyetlen lánc üzletei forgalmazzák, és általában a cég nevével jelzik őket, mint például Coop, Spar vagy Tesco. Sokszor azonban fantázianevet kapnak a csak egy cégnél kapható saját márkás termékek, például a Sparnál S-budget, a dm-nél Dontodent, stb.
„Három tényező játszik fontos szerepet abban, hogy a gyártói márkák piaci pozíciója javult az idén” – mondja Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – „Egyik, hogy a gyártó vállalatok szélesítették termék kínálatukat viszonylag sok úgynevezett B márkával; amelyek versenyképes áraik mellett élvezik a fogyasztók nagy részének gyártói márkákkal szembeni bizalmát. Ehhez járul, hogy hazánkban a diszkont láncok választékukban feladják saját márkáik óriási túlsúlyát. Ugyanis elkezdtek belistázni több gyártói márkát, első sorban olcsóbb B márkákat. Ez különösen érvényes háztartási vegyi árura és kozmetikumra. Bizonyos mértékig a piaci helyzet azért is javul gyártói márkák számára, mert kínálják őket sok árengedményes akcióban is, amit a fogyasztók kihasználnak”.
Legnagyobb a kereskedelmi márkás élelmiszerek piaci részesedése a termékcsoportok közül értékben továbbra is állateledelnél és mélyhűtött árunál 54, illetve 48 százalékkal. Legkisebb pedig alkoholos italnál (12%) valamint édességnél (15%).
Ha a háztartási vegyi árut nézzük, a kereskedelmi márkák értékben mért piacrésze kiemelkedik idén az első félében konyhai törlőkendőnél (65%) és bútorápolónál (54%). Kozmetikumok közül a láncok saját márkáinál a legmagasabb részarányt baba higiéniai cikkeknél regisztrálták 37 százalékkal, majd kéz- és lábápoló szereknél 22 százalékkal. Legalacsonyabb pedig a kereskedelmi márkák mutatója intim higiéniai termékeknél 4, valamint hajápolási árucikkeinél 7 százalékos piaci részesedéssel, értéket tekintve.
„Azért vásárol kereskedelmi márkás termékeket a magyar fogyasztók nagyobb része (57%), mert alacsony az áruk” – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes a tárgyban mért legutóbbi Nielsen-felmérésről. –„Utána a kedvező ár/érték arány következik, 46 százalékos említéssel. A korábbi évekhez képest pedig többen mondják azt, hogy ugyanolyan jó a minőségük, mint a gyártói márkás árucikkeké (42%)”.

A Nielsen által mért kilencven élelmiszer közül a legnagyobb forgalmú hat kategóriában a kereskedelmi márkák piaci részesedése értéket tekintve, az utóbbi három évben, január-június között. Százalékban.

Kategória 2014

 

2015 2016
Feldolgozott hús

30

33

32

Sör

11

11

12

Sajt

34

34

34

Szénsavas üdítőital

14

13

14

Kávé

19

19

19

Ásványvíz

35

34

33

Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink