Nielsen-kutatás: Kereskedők és beszállítók, elvárások és elégedettség

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 07. 19. 12:40

A kereskedelmi vállalatok operatív tevékenységet végző beszerzői legfontosabbnak azt tartják gyártó, beszállító partnereiknél, hogy a megrendelt árukat időben és hiánytalanul szállítsák. Rögtön utána következik, hogy az együttműködés össz-jövedelmezősége versenyképes legyen. Harmadik pedig: termékei sikeresek legyenek az árucsoporton belül, ismert márkáikat pedig a vásárlók preferálják. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen felmérése, amit nagy élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közép- és felső vezetői körében végeztünk.

Aki kereskedelmi partnereivel sikeresen akar együttműködni, annak érdemes részletesen ismernie vevőinek az elvárásait. Ahogyan azt is, hogy a boltláncok vezetői mennyire elégedettek gyártó, beszállító üzletfeleik teljesítményének egyes elemeivel.

Mivel a kutatás két különböző szinten történik, a stratégiáért is felelős felső vezetők és a beszállítókkal napi kapcsolatot tartó középvezetők is más szempontok szerint értékelik üzleti partnereik teljesítményét.

Felső vezetők válaszai alapján gyártók és beszállítók teljesítményei között, fontossági sorrendben – nem meglepő módon – első helyen a versenyképes össz-jövedelmezőség áll, a legutóbbi felmérés szerint. Második, hogy erős, támogatott márkákat kínáljon a partner. Harmadik pedig: szakértelemmel menedzselje márkáit, és eredményesen befolyásolja irántuk a keresletet.

A Nielsen kutatása során nagy láncok vezetőit kérdezzük meg. Egyrészt arról, hogy mit, mennyire tartanak fontosnak egyes gyártó, beszállító partnereiknél, másrészt mennyire elégedettek teljesítményükkel. A következő, őszi kutatásra még jelentkezhetnek gyártó vállalatok. Olyan cégeknek érdemes részt venniük a kutatásban, amelyek döntéshozói a az együttműködés fejlesztése érdekében érdekében konkrétan meg szeretnék tudni, a kereskedők mit várnak el tőlük. Mivel elégedettek, és mivel nem.

A kereskedői elégedettség kutatás eredményeinek ismeretében, kooperációjuk során mind a nagy láncok, mind a gyártók jobb üzleti eredményeket, nagyobb jövedelmezőséget tudnak elérni.
További érték gyártói oldalon, hogy a stratégiáért felelős felső vezetők a kutatás eredményeinek ismeretében a jövőre is jobban tudnak tervezni, mivel képet nyernek a velük szemben támasztott elvárásokról.

Évente kérdezzük meg a kereskedők véleményét. Először 2005-ben végezte el a Nielsen ezt a kutatást a kereskedők körében. Az elmúlt nyolc évben a felső vezetők a legutóbbi felmérés során bizonyultak legnagyobb mértékben elégedettnek üzleti partnereik összteljesítményével. Megítélésük jelzi az egyes gyártó vállalatoknak, hogy az átlaghoz képest hol kell javulniuk, vagy éppenséggel miben teljesítettek jobban a versenytársakhoz képest. Megvilágítja számukra, melyek az eredményes együttműködés konkrét összetevői.
A felső vezetőkhöz képest operatív szinten a gyártókkal való elégedettség hagyományosan magasabb szokott lenni.

A Nielsen bővíti a következő, idén őszre tervezett megkérdezést. Amíg tavaly nyolc országban vizsgáltuk a kereskedők elégedettségét beszállító partnereikkel, addig legközelebb már kiterjesztjük tizenöt európai országra. A kérdőív és a módszertan tekintetében minden ország esetében ugyanazt az eljárást követjük. Így az egyes országok eredményei egymással is összehasonlíthatóvá válnak.
A kapott eredmények birtokában a gyártóknak lehetőségük van pozícionálni magukat a kereskedők véleménye alapján az egyes piacokon.
Pádár Kata, a Nielsen piackutatási tanácsadója

Kereskedők elvárásai és elégedettségük beszállítóikkal
Szindikált kutatás gyártók és kereskedők jobb együttműködése érdekében.

Ismerje meg kereskedelmi partnerei prioritásait és az Ön cégével kapcsolatos megítélését!

A Kereskedői elégedettség felmérés (Nielsen RSS) egy szindikált kutatás, amely 2005-től kezdve minden évben megvalósul.
A kutatás többek között az alábbi kérdésekre ad választ:
· Szolgáltatási tényezők fontossága üzleti partnereimnek
· Erősségek és gyengeségek a kereskedelmi kapcsolataimban
· Üzleti partnereim mennyire elégedettek cégemmel, mint beszállítóval

Gyártók számára átfogó képet ad…

Üzleti előnyök:
· Segít megérteni a kiemelt kereskedelmi partnerek igényeit
· Lehetővé teszi a kiemelt partnerekkel kapcsolatos költségek optimalizálását
· Hozzájárul a kereskedelmi partnerekkel való együttműködés fejlesztéséhez
· Visszajelzést ad a gyártók értékesítési csapatának munkájáról

Ha szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, s részt kíván venni az idei kutatásban, kérjük forduljon bizalommal Nielsen tanácsadójához:
Pádár Kata
Tel.: +36-1-327-9714
email: kata.padar@nielsen.com

Kapcsolódó cikkeink