Nielsen: közel négymillió óvszer fogy a nyári fesztiválszezonban
A fesztiválszezonban tetőzik Magyarországon az óvszervásárlás: jellemzően júliusban és augusztusban akár 15 százalékkal többet költünk védekezésre, mint az év többi hónapjában. A teljes hazai piac értékben 6 százalékkal, míg darabszámban 5 százalékkal bővült 2016. június és 2017. május között az előző év azonos időszakához képest, derül ki a Nielsen 80 vegyi árut monitorozó kiskereskedelmi indexéből. Számosítva: közel 3,5 milliárd forintért több mint 20 millió óvszert vásároltunk egy év alatt, mintegy 160 forintos átlagáron. A piacon közel 200 féle kondom kapható.
A szexuális úton terjedő betegségek és a nem kívánt terhesség ellen használt óvszerek forgalma jelentősen meglódul a nyári fesztiválok ideje alatt; egy kisebb kiugrás még egyedül februárban figyelhető meg az amúgy stabil piacon. A magyarok mind inkább a nagyobb kiszerelésű termékeket keresik, így mozdulva a kedvezőbb darabár felé.
Kicsit mélyebbre menve kiderül, hogy a síkosított óvszer az „óvszerek királya”: értékben ez a típus viszi el a piac 86 százalékát, míg darabszámban 100-ból 90 értékesített termék ilyen. A spermicid hatóanyaggal ellátott óvszerek iránt jóval kisebb az érdeklődés.
A nem bordázott gumik legalább ennyire közkedveltek: a teljes eladás 86 százaléka ilyen, míg a bordázott termékekre a védekezők 10 százaléka voksol. Hasonlóan hagyománykedvelőek vagyunk a színek tekintetében is, az eladások csupán 3 százalékát teszik ki a színskála különféle árnyalataiban pompázó óvszerek. Érdekesség még, hogy az anatómiailag formázott óvszerek sem tarolnak: az értékesített termékek 90 százaléka nem ilyen.
„A nyári fesztiválszezon jellemzően kedvez az óvszerpiac forgalmának, a július-augusztusi időszak az éves forgalom közel 20 százalékát teszi ki ” – mondta Horváth Fanni, a Nielsen szenior ügyfélkapcsolati munkatársa. „A kiskereskedelmi adatok ugyanakkor hagyományos ízlést tükröznek, a színes-szagos óvszerek iránt nem rajonganak a magyarok.”
A kiszereléseket vizsgálva kiderül, hogy az értékesített dobozok számát tekintve a 3 darabos dobozok viszik el a forgalom több mint felét (53 százalék), de populáris a nagyobb, 10 darabos kiszerelés is (46 százalékkal).Emellett a gyártói márkák abszolút tarolnak az óvszerek között, az értékesítések több mint 99 százaléka nem sajátmárkás termék. (Forrás: Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >Indul a Costa Art & Craft pályázat!
Egy jó kávé csodákra képes – felfrissít, inspirál, energiát ad.…
Tovább olvasom >Jövőre is drága maradhat a spanyol olívaolaj
Akár júniusig rekord magas maradhat a spanyolországi olívaolaj ára, miután…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >