Nielsen: ismét feltörekvőben a sajátmárkás termékek piaca
Új lendületet kapott a kereskedelmi márkák térnyerése a globális kiskereskedelmi piacok értékesítését tekintve. Magyarországon 2017-ben mintegy 1 százalékpontot nőtt a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése: a több mint 1700 milliárdos forgalom közel 29 százalékát hasítottak ki. A vegyi áruk piacán továbbra is erősebbek a gyártói márkák, a 2017-es 400 milliárdos értékbeli forgalom valamivel kevesebb mint egyötödét adták a kereskedelmi márkák.
A kereskedelmi márkák, köznyelven sajátmárkás termékek, népszerűsége globálisan ismét felívelőben van, amely mögött a kiskereskedelemben tapasztalható forradalmi változások húzódnak. Ennek eredményeként a következő öt évben gyökeresen átformálódik a gyártókhoz és kereskedőkhöz fűződő fogyasztói viszony, hosszú távon pedig a teljes kiskereskedelmi struktúra. A kereskedők, terjeszkedési stratégiájuk kiemelt részeként, mind nagyobb hangsúlyt fordítanak saját márkáik megjelentetésére az online és offline csatornákon egyaránt.
A mai fogyasztó jellemzően többféle csatornán vásárol, ennek mind szervesebb része a virtuális nagybevásárlás, ami soha nem látott információdömpinget hoz magával. Mindez az elvárások és a bevásárlás megváltozását hozza magával. A globális trendekkel összhangban a magyar fogyasztók is szívesen voksolnak a sajátmárkás árucikkekre, mert úgy vélik, azok minőség tekintetében nem maradnak el a gyártói márkáktól. A Nielsen Shopper Trends kutatása szerint a válaszadók 41 százaléka vélekedik így. Közel egyötödük szerint fejlődik a sajátmárkás árucikkek minősége.
A magasabb minőség iránti fokozott fogyasztói elvárásokra reflektálva a kereskedelmi márkák portfóliójában is megfigyelhető az ún. prémiumizáció jelensége, vagyis valamivel magasabb áron, jobb minőségű termékpaletta kerül a boltok polcaira, valódi versenyt támasztva ezzel a gyártóknak.
A kimondottan árérzékeny magyar fogyasztók kevesebb mint fele vélekedik úgy, hogy a kereskedelmi márkák olcsóbbak a gyártói márkáknál, és 100-ból 41 válaszadó szerint a a kereskedelmi márkák vásárlásakor hangsúlyosan érvényesül a jó ár-érték arány.
Európában a globális átlaggal szemben is magasabb a kereskedelmi márkák értékbeli piaci részesedése: a 17 százalékos világátlaggal szemben 31 százalék volt 2016-ban, utóbbi közel 1 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest. Magyarországon az élelmiszerek között hasonló a tendencia, 28 százalékról 29-re nőtt a sajátmárkás termékek értékben mért piaci részesedése. A Nielsen által monitorozott a 15 legnagyobb élelmiszerkategória között, a sajátmárkás részarány nagysága szempontjából vezet az állateledel (58%), étolaj (53%) és tejföl (42%).
A vegyi áruk között jóval erőteljesebb a gyártói márkák dominanciája: mind 2016-ban, mind pedig 2017-ben a teljes forgalom több mint négyötödét tudhatták magukénak (a kereskedelmi márkák részesedése 18%). A top 15 legnagyobb kategória között a sajátmárkák toplistáján abszolút favorit a konyhai törlőkendő, a kategória eladásainak közel kétharmada (64%) sajátmárkás termék. A második és harmadik toplistás termék szintén háztartási papíráru, az összes értékesített vécépapír 44 százaléka, míg a papír zsebkendő 43 százaléka a kereskedelmi márkák közül kerül ki.
„Univerzális tendencia, hogy a válságból kilábaló gazdaságok fogyasztói megtartják a recesszió során kialakított vásárlói szokásaikat, ami jelen esetben az általában alacsonyabb árszínvonalat képviselő kereskedelmi márkák malmára hajtja a vizet” – mondta Kurucz Péter, a Nielsen kereskedői kapcsolatokért felelős igazgatója. „Emellett a prémiumizációs törekvések is megjelentek a kereskedelmi márkák különlegesebb fogyasztói igényeket célzó egészséges, wellness termékkínálatában is, amely erőteljes és hatékony válasz a prémium árucikkek iránt megfogalmazódó keresletre.”
A kereskedelmi márkák új erőre kapott lendületét hajtja továbbá az urbanizáció és az ehhez társuló városi életforma is, valamint a mind nagyobb vásárlóerővel bíró Y generáció is. A korosztály egyre nagyobb szeletet hasít ki a kiskereskedelmi költésekből, tudatosan keresi az innovációkat, az egészségtudatos megoldásokat és prémiumtermékeket. (Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >A horvát vállalkozók egyesülete az élelmiszerek áfájának egységes csökkentését sürgeti
A túlzott áremelkedés miatt a horvát vállalkozók egyesülete (UGP) az…
Tovább olvasom >Indul a Costa Art & Craft pályázat!
Egy jó kávé csodákra képes – felfrissít, inspirál, energiát ad.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >