Nielsen: 10 százalékkal nőtt a napozószerek forgalma
A napozószerek forgalma mennyiségben 10 százalékkal, értékben 1 százalékkal nőtt 2016. júniusa és 2017. májusa között az előző év azonos időszakához képest a Nielsen piackutató adatai szerint.
A társaság által vizsgált kereskedelmi láncoknál az eladás értékben megközelítette a kétmilliárd forintot, ami mennyiségben közel 200 ezer liter napozóterméket jelent. Az eladások több mint harmada sajátmárkás termék volt.
A nemzetközi kereskedelmi láncok több mint egymillió flakonnyi napvédő, illetve napozás utáni terméket értékesítettek 2016. június és 2017. májusa között, 4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – ismertették.
A napozáskor használatos termékek piaca változatlan, ugyanakkor a napozás utáni szereké jelentősen nőtt. Feltörekvő szegmens még az önbarnító napozószereké, de a gyermekeknek és babáknak való fényvédő termékek piaca is bővült.
A forgalom közel háromnegyedét a napkrémek tették ki, állag alapján a krémek és a napvédő spray-k fogytak a legjobban – tették hozzá.
A Nielsen adataiból az is kiderült, hogy a megvásárolt termékek közel fele magas fényvédelmet nyújtó, 30-50 faktoros volt. Az alacsony, 6 faktor alatti termékek iránti kereslet mind mennyiségben, mind értékben jelentősen visszaesett a vizsgált időszakban.
A kiszerelések közül a 200 milliliteres termékek voltak népszerűek – közölte a Nielsen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >Indul a Costa Art & Craft pályázat!
Egy jó kávé csodákra képes – felfrissít, inspirál, energiát ad.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >