NGM: újabb 5,5 milliárd forintot osztottak szét a Ginopból
Huszonöt mikro-, kis- és középvállalkozás 5,5 milliárd forint támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében versenyképességének és termelékenységének erősítésére, amellyel csaknem 11 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg – jelentette be pénteken Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: ezen felül 2 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre is.
A nyertes 25 vállalkozásnak lehetősége nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Azok a vállalkozások nyerhettek támogatást, amelyek nagy hozzáadott érték, vagy exportnövekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása növekszik – tájékoztatott az államtitkár.
Turizmusfejlesztési pályázatokon két nyertes jutott fejlesztési forráshoz. A Pannonhalmi Főapátság 950 millió forint támogatást nyert a „Világörökségi helyszínek fejlesztése” című felhívás keretében. A projekt révén a Pannonhalmi Gyógynövénykert komplex turisztikai fejlesztése, illetve a világörökségi helyszín megközelítését szolgáló új gyalogos útvonal kialakítása valósulhat meg.
Hollókő Község Önkormányzata mintegy 1,1 milliárd forint támogatáshoz jutott egy látvány főzőkurzussal és kapcsolódó kiállításokkal integrált új rendezvény konyhához, amely komplex turisztikai kínálatot hoz a világörökségi helyszínen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén…
Tovább olvasom >NGM: a kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből…
Tovább olvasom >Továbbra is kapnak támogatást a kisboltok és kiskocsmák
Fókuszban a vidék Magyarországa, a kormány a Magyar Falu Program…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >