NGM: tartós lesz az e-kereskedelem növekedése
Tartós lesz a digitális kereskedelem bővülése, a kereskedőket fel kell készíteni a további növekedésre, a szabályozásnak pedig követnie kell a fejlődést – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
Hangsúlyozta, a 2017-es adatok szerint már csaknem 4 százalékos az internetes kiskereskedelem forgalmának aránya a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette, az e-kereskedelem növekedése rendkívül gyors, 18-20 százalékos bővülést mérnek havi szinten.
A helyettes államtitkár előadásában egyebek mellett felidézte, a tavaly elfogadott digitális kereskedelem-fejlesztési stratégia célja a digitális kereskedelem erősítése és akadálymentesítése, az ezzel foglalkozó vállalkozások versenyképességének növelése. Ehhez szükség van a többi között új támogatások kialakítására, a digitális kereskedőkre vonatkozó szabályozás fejlesztésére, az oktatás, a képzési programok digitális tartalmakkal történő kibővítésére – mondta.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára kiemelte, 10-12 százalékos a kereskedelem részesedése a GDP-ből, és a további növekedéshez szükség van a kereskedelem fejlesztésére.
A napi fogyasztási cikkek (fmcg) szektorában stagnál a koncentráció, ami jó hír a kereskedelem kisebb hazai szereplőinek – fejtette ki a főtitkár a 2014-es és a 2016-os adatok összehasonlítása alapján. A három nagy magyar üzletlánc forgalmi részaránya csökkent, viszont a többi magyar tulajdonú üzleté 2 százalékkal nőtt, ami mintegy 600 milliárd forintos forgalombővülést jelent – ismertette.
Az MNKSZ főtitkára hangsúlyozta, a magyar kereskedők jelentősége, fejlődése a nemzetgazdaság szempontjából megkérdőjelezhetetlen. Fontos szerepük van a foglalkoztatásban is, a 2016-os adatok szerint 82 600 magyar tulajdonú kereskedelmi vállalkozás működött Magyarországon 117 100 egységgel. Ezek a vállalkozások a magyar termelők és feldolgozók hosszú távú partnerei, az együttműködéssel a kisebb termelők is a piacon tudnak maradni – tette hozzá.
Az eseményt szervező Laurel Kft. vezetője, Bessenyei István elmondta: hetedszer rendezik meg a konferenciát, a kiskereskedelemmel foglalkozó szakemberek technológiai seregszemléjét. A bemutatott újdonságaik közül kiemelte az engedélyeztetés előtt álló, első hazai fejlesztésű önkiszolgáló kasszát, a szintén újdonságnak számító e-blokk rendszert, valamint a TE-FOOD élelmiszerlánc-felügyeleti rendszert. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >NGM: a „150 új gyár” program segíti az ipari termelés helyreállását
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 márciusában az ipari…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >