NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 01. 31. 10:54

A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az emberek életét befolyásoló mutatók és azok is kedvezően alakultak az elmúlt időszakban – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtök este.

A tartós reálbéremelkedés a fogyasztáson is érezhető lesz

Palóc André az utolsó negyedévben 0,4 százalékkal bővülő magyar gazdaság teljesítményével kapcsolatban elmondta, hogy sokkal fontosabb, milyennek érzi az aktuális helyzetet a lakosság, a háztartások. Jelezte, hét szempont alapján érdemes megnézni, hogy megtörtént-e a pozitív fordulat.

Ezek közé sorolta a foglalkoztatást, amely 4,7 millió foglalkoztatottal és rekordalacsony álláskeresővel rendben van, miközben a bérdinamikában is jelentős pozitív fordulat történt, hiszen egy éve tartós reálbéremelkedés figyelhető meg.

Fontos mutatónak nevezte a fogyasztást, amely hónapról hónapra növekszik, mint ahogy a turizmus is rekordévet zárt, de a hitelezés területén szintén van egy fordulat, mivel jó ideje egyre bővül a lakossági hitelezés, ami az ingatlan- és az autópiacon jelenik meg.

Palóc André az idei GDP-adat alakulásáról elmondta: számításaik szerint a második félévben várhatóan 3 százalék feletti növekedés lesz tapasztalható.

A szóvivő kiemelte, hogy a magyar gazdaság „belül rendben van”, úgyhogy az igazi kérdés a külső környezet, ahol elsősorban Németországra kell figyelni, mert a német gazdaság jelentős visszaesése politikai folyamatokat is elindított. Megjegyezte, a hazai gazdaság kitett ugyan a németnek, de az elmúlt évek kormányzati lépései kelet felé erősítették a kapcsolatokat, amelyek hozzájárultak, hogy Magyarország „nyertes tudjon lenni gazdasági szempontból”.

Palóc André a BYD és a BMW autógyárak indulása kapcsán hangsúlyozta, hogy a cégek megjelenésével „egyfajta bérverseny alakul ki”, ezzel párhuzamosan pedig verseny van az értékes munkaerőért is, ami „jó hír a munkavállalók számára”. Úgy vélte, mind Szeged, mind Debrecen esetében hosszútávú pozitív fejleményeket hozhatnak e gyárak, mert újabb régiós gazdasági központok jönnek létre.

A szóvivő megemlítette: eldőlt, hogy az európai autógyártás az elektromos autózás irányba megy, viszont szerinte azt mindenkinek érdemes belátnia, hogy elektromos autógyártás akkumulátorgyártás nélkül nincs, mert – súlyánál fogva – az akkumulátort a legnehezebb szállítani. Úgy vélte, ahhoz, hogy erős autógyártási központok legyenek hazánkban, akkumulátorgyártás is szükséges.

A műsor második felében a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fóton csütörtökön átadott új stúdiókomplexumról beszélt, amelyről elmondta: két, egyenként 2500 négyzetméteres stúdió jött létre, amely szükség esetén össze is nyitható; amivel megötszöröződött a hazai kapacitás.

Káel Csaba kifejtette, a beruházásra 42 milliárd forintot költöttek, amely számítások szerint 10 éven belül megtérül. Megjegyezte, mivel eddig nem volt több stúdió Magyarországon, ha akart volna, sem tudott volna több produkció az országba jönni; most azonban 22 százalékkal nőtt a Budapest környéki stúdiókapacitás.

Magyarország előnyének nevezte, hogy állami garancia van az adóvisszatérítésre (a bevételek 30 százalékát visszaadják a produkcióknak); az öt stúdió a körgyűrű körül helyezkedik el, bármelyik fővárosi szállodából 20 perc alatt elérhető; és az ide érkező sztároknak fontos, hogy itt biztonság van, nyugodtan kimehetnek civilként az utcára. „Ezért választanak minket, a szelfijeikkel pedig iszonyú jó reklámot csinálnak nekünk” – fogalmazott.

Megjegyezte, egyre inkább kezdik az utómunkát is Magyarországon végezni a hollywoodi produkciók; példaként említve, hogy a Megapolisz című filmhez a zenét hazai szimfonikus zenekarokkal vették fel.

Káel Csaba aláhúzta, PR-ra és marketingre ugyanakkor nagy szükség van; a világban nagy a tartaloméhség, a sorozatok nagyon beindultak, amit magas színvonalon kell tudni kiszolgálni. Ezért elkezdték támogatni az oktatást is, ugyanis kellenek a stúdiókba a jó szakemberek. Emellett Londonban és Los Angelesben szoktak Made in Hungary elnevezésű fesztivált szervezni, ahol bemutatják, mit tud alkotni a magyar filmipar.

A kormánybiztos szerint nemcsak Magyarország, hanem Európa lemaradása Hollywoodhoz képest leginkább a disztribúció terén figyelhető meg. „Az európai filmeknek alig van mozija” – tette hozzá.

„Olyan gazdasági környezetet kell teremteni, ahol a magyar film ismét exportcikk lehet”

– húzta alá. Véleménye szerint szükség lenne saját forgalmazási rendszerre, mozihálózatra, és saját streamingcsatornára. Megjegyezte, dolgozik azon, hogy a filmio.hu oldalt hálózatba kösse a cseh és a lengyel filmintézettel, hogy legalább egy közép-európai platform létrejöjjön.

Kifejtette, az Andy Vajna nevével fémjelzett nemzeti filmalap főként a mozifilmek finanszírozásával foglalkozott; a Nemzeti Filmintézet azonban nemcsak mozi-, hanem tévés játék- és dokumentumfilmekkel, animációkkal is. Elkezdtek sorozatot is gyártani; tavasszal vetítik majd a Hunyadi című sorozatot, amely véleménye szerint a leginkább alkalmas formátum „egy magyar hős ismertté tételére nemzetközi szinten”.

Kapcsolódó cikkeink