NGM: reális a 10 százalék feletti béremelkedés az idén
Az idén is reális a 10 százalék feletti béremelkedés a magyar gazdaságban – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint februárban 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, és a 2,0 százalékos inflációval számolva a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett az év első két hónapjában.
Az államtitkár kiemelte, hogy a keresetek emelkedése a gazdaság egészének a teljesítményét növeli. Az első kéthavi béradatok alapján idén reális a 4 százalék feletti gazdasági növekedés – mondta.
Emlékeztetett: több mint öt éve emelkednek a bérek és a reálbérek is, tavaly például több mint 10 százalékkal.
Hozzátette: a tavalyi és az idei béremelkedést is alapvetően meghatározza a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás, amely szerint idén a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékkal emelkedik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: júliusban közel 2,5 millió vendég pihent a hazai szálláshelyeken, ezzel újabb rekordot döntött a hazai turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Pogátsa Zoltán a magyar gazdaság állapotáról: Sem aranykor, sem apokalipszis
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >