NGM: pozitívan hat az áfabevételre az ekáer
Az év első öt hónapjában 7 százalékkal, 84 milliárd forinttal nőtt az áfabevétel és ebben a gazdasági növekedés, az online pénztárgépek használata mellett szerepe volt az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszernek (ekáer) is – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az idei költségvetés 60 milliárd forint többlet áfabevétellel számol az ekáer működésének hatásából, és ez nagy valószínűséggel befolyik az államkasszába – válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.
A sajtótájékoztató annak a nemzetközi konferenciának a szünetében volt, amelyen a visegrádi négyek mellett részt vett Nagy-Britannia és Finnország képviselője is. Jelenleg ezek az országok érdeklődnek intenzíven az ekáer tapasztalatai iránt, ezért az újabb fejleményekről ősszel szintén rendeznek egy hasonló konferenciát – mondta Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szakfőigazgatója a tájékoztatón.
Új korszak kezdődött a magyar adórendszerben azzal, hogy nem új adónemeket, továbbá nem a meglévő adók emelését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni. Ennek egyik eszköze az ekáer is – mondta Pankucsi Zoltán.
Eddig 47 ezer cég regisztrált a rendszerben és 5,3 millió bejelentés érkezett, vagyis ennyi tranzakció jutott az adózóktól a hatóság tudomására – ismertette. Hozzátette: még azelőtt szűrik ki a rendszerrel az adócsalókat, hogy kár érné a költségvetést. Több iparág – például az acélipar, a mezőgazdaságban pedig a zöldségkereskedelem – kifehérítésében segített már eddig is az ekáer.
Az ekáer célja, hogy javítsa a jogkövető adózók pozícióját, vagyis hogy ne kerüljenek versenyhátrányba az adócsalókkal szemben, továbbá a jogkövető adózói magatartást is segíti – erről Sinkáné Csendes Ágnes beszélt a tájékoztatón. A NAV gyorsan reagálhat a jogsértésre, az ellenőrzések célja egyrészt az ekáer kötelezettség teljesítése, másrészt a közölt adatok valódiságának az ellenőrzése – tette hozzá a szakfőigazgató, aki kitért arra is, hogy a kockázati profilok kialakítása során érdemes a felrakó és a lerakó helyeket ellenőrizni, főleg ha ezek nem azonosak az ekáerbe bejelentő cég telephelyeivel. Végül az utólagos ellenőrzéseket főleg akkor folytatják le, ha az ekáerben szereplő cég nem tesz áfa-bevallást.
Az egyenruhás ellenőrök mögött egy adatelemző csapat működik, az ellenőrzések száma – a közúti és a telephelyi ellenőrzésekkel együtt – havi 20 ezer – mondta Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója. Miután elvárás, hogy ne zavarják a gazdaság működését, elsősorban a telephelyeken végzik az ellenőrzéseket. Az év elejétől 5 ezer esetben állapították meg a szállítmány magas kockázatát, és ugyanennyi volt a jogsértések száma is – tette hozzá a szakfőigazgató, kiemelve azt, hogy – szintén januártól – 40 ezer ügyfél kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba. Ez az egy évvel korábbinak több mint háromszorosa, és a növekedést a vele járó egyszerűbb ekáer eljárás indokolja.
Szabó Károly az eddigi eredményekből arra következtetett, hogy több uniós tagállam is átveszi az ekáer rendszert. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Modern Gyárak Éjszakája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

