NGM: nem változtat a SZÉP-kártya rendszerén a kormány
Elsősorban a növekvő belföldi vendégforgalom eredményeként bővült a magyar turisztikai forgalom tavaly, ami mögött a SZÉP-kártya sikere áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint, ezért a szaktárca nem tervezi a rendszer átalakítását – közölte az NGM kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az éves feltöltési és költési összeg évek óta mintegy 70 milliárd forint, amely összeg a magyar turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokhoz kerül. A kártya bevezetése óta legfeljebb 1,5 százalék a forgalom után kérhető jutalék, vagyis a SZÉP-kártya pénzek szinte teljes egészében a szolgáltatóknál maradnak.
Az idei első négy hónapban a SZÉP-kártya feltöltések értéke meghaladja a 43, míg a költéseké a 29 milliárd forintot, több mint 25 ezer munkáltató csaknem 1,2 millió dolgozója rendelkezik a pihenőkártyával – írták.
A szaktárca úgy véli, hogy a magyar turizmusban évek óta meghatározó szerepe van a SZÉP-kártya rendszerének, komplex gazdaságfejlesztési és foglalkoztatás-élénkítő programként működik, valamint a belföldi turizmus fejlesztésén keresztül oldja a vendégforgalom Budapest centrikusságát, illetve a turizmus szezonalitását.
A gazdasági előnyei mellett pedig a kártya hozzájárul ahhoz, hogy minél többen elmehessenek nyaralni, kikapcsolódni, ami a jó munkahelyi teljesítmény elengedhetetlen feltétele – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szedvicsfutószalag-bárpult – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy szerény ebéd a mennybe megy – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

