NGM: nagyobb a vásárlóerőnk
A januári kiskereskedelmi forgalom 8,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami azt mutatja, hogy nagyobb a magyar fogyasztók vásárlóereje, mint tavaly, és ez hozzájárul a gazdaság dinamikus növekedéséhez – értékelte Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: kifejezetten lendületben van a kereskedelmi szektor, aminek oka, hogy nőnek a reáljövedelmek, javul a foglalkoztatás, erősödik a magyar gazdaság.
Kifejtette, hogy elsősorban a nem élelmiszer jellegű iparcikkek forgalmában tapasztaltak – a korábbi trendekhez hasonlóan – nagy emelkedést, ez a fogyasztói bizalom növekedését jelzi, az emberek tartós fogyasztási cikkeket is mernek vásárolni.
Az előzetesen jelzett 7,7 százalékról 8,2 százalékra javította a kiskereskedelmi forgalom januári – nyers adatok szerinti – növekedési ütemét csütörtökön közölt második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A naptárhatással kiigazított adatokat szintén pozitív irányba, 8,2 százalékról 8,7 százalékra módosította a KSH.
Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 5,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 12, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,4 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
A helyettes államtitkár szerint a karácsonyi leárazások is szerepet játszottak az emelkedésben, bár januárban éppen az ünnepek alatti költések miatt általában kevesebb jövedelem áll rendelkezésre.
Az NGM arra számít, hogy a növekedés folytatódik, miután a bankok elszámoltatása, a devizahitelek kivezetése, a törlesztőrészletek csökkenése nyomán még több jövedelem marad a magyar családoknál.
A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – figyelembe véve az elmúlt hónapok forgalmi adatait, valamint a jövedelmek és az árak várható alakulását – a háztartások fogyasztási kiadásai az ősszel prognosztizált 2,6 százaléknál is nagyobb mértékben nőhetnek.
Lenner Áron Márk a kiegyensúlyozott, stabil gazdasági növekedéshez fontosnak nevezte, hogy az export és az ipar mellett a belső fogyasztás is követni tudja a növekedési trendet, megalapozva a további bővülést.
Az adatokból az derül ki, hogy a magyarok bizakodóak a jövővel kapcsolatban, nem rosszabb időre tartalékolnak, hanem megkeresett jövedelmüket vásárlásra fordítják – jegyezte meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Czomba Sándor: a foglalkoztatás bővítése hozzájárul a versenyképesség növeléséhez
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célkitűzése, hogy a…
Tovább olvasom >A GfK Európai kereskedelmi vásárlóerő tanulmánya már elérhető
Az átlagos kereskedelmi vásárlóerő Európában 6517 euró fejenként, azonban a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: a Budapest-Brassó járat indítása mindkét város számára fontos lépés
A Budapest-Brassó járat indítása mindkét város és mindkét ország számára…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >