NGM – Miért nem adómentes a gyakorlatban a borravaló?
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában kifejtette: a kormány szándéka az, hogy a borravaló adómentes legyen, ugyanis ez a gyakorlatban jelenleg nem érvényesül – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

Adószabályozási akadály is van
A technikai problémák, illetve a jogszabályi környezet ma akadályozza azt, hogy a borravaló a gyakorlatban is adómentessé váljon. Ha ez megvalósulna, az érdemi segítséget jelentene a magyar gazdaság húzóágazatát jelentő turizmusnak és vendéglátásnak, amely a GDP mintegy 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést.
A közlemény szerint az adómentes borravaló gyakorlati megvalósulásának jelenleg két alapvető akadálya van. Egyrészt fennáll egy technikai akadály, ugyanis a bankkártyás fizetés esetén a leolvasó banki terminál (POS terminál) nem képes a borravalót szétválasztani a számla egyéb összegétől és külön gyűjteni a foglalkoztatottak számára.
Másrészt fennáll egy adószabályozási akadály is, hiszen amennyiben a beérkezett borravalóról utólag a munkáltató rendelkezik és az alkalmazottak között szétosztja, úgy az nem adómentes, hanem a béreket terhelő szabályok szerint adó- és járulékköteles – írták.
Mindebből következően jelenleg az esetek többségében csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a vendégek közvetlenül a pincéreknek, felszolgálóknak adják oda készpénzben – ismertette közleményében az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
SZÉP-kártya: 49 milliárd forintos költés augusztusban, 5,5 százalékos növekedés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő boltja már nyitva van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k egy felmérés szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt a Tesco forgalma a pénzügyi év első felében, javult a közép-európai üzletág értékesítése is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >