NGM: közel 6 százalékos reálkereset növekedés 2011-ben
A nemzetgazdasági nettó átlagkeresetek 2011-ben 9,9 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest, amely 3,9 százalékos infláció mellett 5,8 százalékos reálkereset növekedésnek felel meg – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel a KSH adataira hivatkozva.
Az NGM közleménye szerint ennél is kiemelkedőbb adatok figyelhetők meg a családok jövedelmeinél. Az arányos, egykulcsos adórendszerbe beépített családi kedvezmény hatására, a három vagy annál több gyerekesek reálkeresete kimagasló mértékben nőtt, pontosan 19 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet.
A tárca kiemeli: a reform sikerét mutatja, hogy a munkapiaci mutatók az arányos, egykulcsos adó bevezetését követő 2011-es évben a legnehezebb piaci helyzet ellenére is kedvezően alakultak.
A Központi Statisztikai Hivatal honlapján közölt adatok szerint az alkalmazásban állók nettó keresete – a családi kedvezmények hatását is figyelembe véve – 9,9 százalékkal, 145.800 forintra nőtt 2011-ben 2010-hez képest. A keresetek vásárlóértéke, a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett, 5,8 százalékkal emelkedett.
A legmagasabb, 23,6 százalékos korrigált nettókereset-növekedés, illetve 19 százalékos reálkereset-növekedés a három- és annál több gyermekes családoknál jelentkezett, a gyermektelen családok esetében a növekedés 5,3, illetve 1,3 százalék volt.
A KSH megjegyzi: a személyi jövedelemadó-rendszer 2011. évi változása – az egységes 16 százalékos adókulcs és a családi kedvezmények bevezetése – miatt új számítási módszerrel vizsgálta az intézkedéseknek az alkalmazásban állók nettó, illetve reálkeresetére gyakorolt hatását. Ez a mikroszimulációs modellen alapuló módszertani fejlesztés lehetővé tette a nettó és a reálkeresetek alakulásának gyermekszám szerinti negyedévenkénti becslését a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési szférában, illetve a megfigyelt nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >