NGM: a kormány összesen 3,24 milliárd forint támogatást ad az élelmiszer-automatásoknak
Összesen 3,24 milliárd forint támogatást kapnak az élelmiszer-automatások, az étel- és italautomaták felügyeleti egységének támogatásáról szóló NGM rendelet szerint a kormány gépenként 120 ezer forint támogatást ad az úgynevezett automata felügyeleti egység beszerzéséhez és telepítéséhez – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t hétfőn.
A szaktárca közleményében ismerteti: a támogatás elnyeréséhez az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, amely a felügyeleti egység szerelése mellett a támogatás igénylését is intézi. A szolgáltatónak a vállalkozóknak nyújtott támogatási előleggel 2018. január 31-ig kell elszámolnia – tették hozzá.
Az igénybevétel egyik feltétele, hogy a felügyeleti egységet az automatákba a szolgáltató legkésőbb 2017. november 30-ig telepítse, majd ezt követően üzemeltesse.
A szaktárca korábban arról tájékoztatott, hogy az adóhatóság ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek jelentős részét az adók megfizetése nélkül üzemeltetik, ezért van szükség az automatafelügyeleti egységre, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és italautomaták forgalmát, mint a pénztárgépekét.
A kormány a Magyar Postát jelölte ki az étel- és italautomaták felügyeletére, jelenleg annak feladata a hatóságilag bevizsgált és engedélyezett műszaki berendezés, az automatafelügyeleti egység felszerelése, működtetése, amely a regisztrált étel- és italautomaták adatait továbbítja az adóhivatalnak – közölte az NGM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Töretlen a bizalom a SZÉP-kártya iránt, 18 százalékkal többet fizettek vele februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: februárban sem fékezett a hazai turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: jövő héten indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

