NGM: kimagaslóan teljesített a turizmus 2013-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 10. 10:42

A hazai kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, valamint a vendégszám szempontjából már 2012 is rekordév volt, ugyanakkor 2013-ban minden lényeges mutató tekintetében sikerült javítani – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatokra reagálva.

szallszob

A KSH hétfői tájékoztatása szerint 2013-ban összesen 8,83 millió vendég 22,8 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 5,3, az eltöltött éjszakáké 4,6 százalékkal haladta meg a 2012 évit. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele csaknem 298 milliárd forint volt, 9,9 százalékkal több, mint 2012-ben.

Az NGM közleményében kiemelte: a belföldi turizmus hónapról-hónapra kiemelkedő teljesítményét tükrözi, hogy 2013-ban súlya és növekedése elérte a külföldi turizmus eredményeit. Tavaly 4,5 millió belföldi vendég 10,9 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldi vendégek és vendégéjszakák száma csaknem 5 százalékkal emelkedett.

A kiemelkedő növekedés a tárca szerint egyértelműen a SZÉP-kártyának köszönhető, amely tavaly mintegy 68 milliárd forinttal járult hozzá a turisztikai vállalkozások bevételeihez, míg 2012-ben évi 44 milliárddal, így 54 százalékos a felhasználás növekedése.

Tavaly már csaknem 52 ezer SZÉP-kártya elfogadóhelyi szerződés született, összesen mintegy 23 ezer munkáltató biztosított dolgozóinak ilyen formában juttatást és csaknem 908 ezer munkavállaló használhatta a kártyát az ország minden pontján 2013 decemberéig – közölte a tárca.

Jelenleg 28 milliárd forint elkölthető összeg van a kártyákon, amelyből 4,5 milliárd forint jár le idén május 31-én – áll az NGM közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink