NGM: kétmilliárd forint turisztikai fejlesztésekre
Kétmilliárd forintos pályázati felhívás jelent meg turisztikai fejlesztésekre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, amelyre turisztikai desztináció-menedzsment (tdm) szervezetek pályázhatnak – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Rákossy Balázs hozzátette: a Turisztikai szervezetek (tdm) fejlesztése című felhívás keretében helyi vagy térségi tdm feladatokat ellátó non-profit szervezetek terveikhez minimum 10 millió, maximum 85 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.
A desztináció egy olyan egy vagy több településből álló turisztikai terület, ahol a látogatók számára vonzó turisztikai attrakció mellett megtalálható az alapvető igényeket (szállás, vendéglátás, egyéb programok) kielégítő szolgáltatások kínálata is – ismertette.
A felhívás célja egy adott turisztikai régió versenyképességének javítása, a turisztikai kínálati elemek egységes szolgáltatási csomaggá alakítása. Fontos az adott turisztikai desztináció vonzerejének javítása és az ott elérhető szolgáltatásoknak és színvonaluknak pontosan meghatározott utazási célcsoportok igényeihez való alakítása – tette hozzá az államtitkár.
További célja a pályázatnak, hogy erősödjön a tdm szervezetet alkotó turisztikai szolgáltatók közötti együttműködés, tartós partnerség alakuljon ki az érdekelt köz- és magánszférabeli szereplők között – emelte ki Rákossy Balázs.
Fontos szempont az államtitkár szerint az is, hogy a fejlesztések eredményeként növekedjen az adott régióban a látogatószám és a költés értéke, valamint csökkenjen a vendégforgalom szezonális ingadozása.
A felhívás keretében az NGM nyilvántartásában szereplő tdm szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet; a helyi tdm szervezet esetében elvárás az, hogy legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkezzenek – ismertette az NGM államtitkára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy Márton: ismét történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Insura.hu: a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világ legmagasabb kávéi – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



