NGM: Indiával stratégiai együttműködésre törekszik Magyarország

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 23. 11:53

Indiával stratégiai együttműködésre törekszik Magyarország, mind a külkereskedelmi kapcsolatok bővítése, mind a kölcsönös befektetések terén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint.

Hidvéghi Balázs erről egy Indiáról tartott szakmai konferencián beszélt szerdán Budapesten, hozzátéve, hogy a kormány a kétoldalú kereskedelmi forgalmat – amely tavaly mintegy 630 millió dollárt tett ki – a többszörösére szeretné növelni.
Becsey Zsolt külgazdaságért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében a miniszterelnök jövő tavasszal várhatóan Indiába látogat.

Hidvéghi Balázs kiemelte: a kormány egyfajta orientációváltást hajt végre a külgazdaságban, ebben nagy szerepet kapnak az ázsiai gyors fejlődési potenciállal rendelkező nagyhatalmak, így Kína mellett India is. A kapcsolatok diverzifikálásában jelentős feladat hárul a Eximbank, a Mehib mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatalra (a HITÁ-ra) is.

Az indiai cégek Magyarországon már mintegy 1 milliárd dollárt fektettek be, ezzel hozzávetőleg 6.200 munkahelyet teremtettek, az Indiába irányuló magyar export tavaly mintegy 360 millió dollárt ért el, Indiából a magyar behozatal körülbelül 270 millió dollárt tett ki – ismertette.

Magyarországról elsősorban a gépek, berendezések kivitele mutat jelentős tételt, melyeknek 58 százalékát itthon előállított mobiltelefonok adják, az Indiából behozott termékek egyharmadát szerves vegyipari termékek, illetve gyógyszerek jelentik. Kiemelte: a jövőben India és Magyarország között jelentős együttműködés bontakozhat ki a védelemipar területén – mondta.

Gauri Shankar Gupta, India budapesti nagykövete elmondta: India óriási lehetőségekkel rendelkezik, a hagyományos iparágakon, ágazatokon túl, így a bőripar, textilipar, a mezőgazdaság mellett elsősorban az információtechnológia, a vízgazdálkodás és a hulladékgazdálkodás területén vannak óriási kétoldalú együttműködési lehetőségek. Hozzátette: India a válság legnehezebb időszakában is 6-7 százalékos gazdasági bővülést produkált, idén várhatóan 8,5 százalékos lesz a GDP növekedésének üteme, a 2011 márciusát megelőző egy évben indiai vállalkozások 44 milliárd dollárt fektettek be külföldön.

Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a konferencián arról beszélt, hogy Magyarország Európa szívében elfoglalt stratégiai pozíciója miatt, Közép-Európa egyik legnagyobb közlekedési csomópontjaként egyre fontosabb regionális elosztó központtá válik – közölte az NFM az MTI-vel.

A helyettes államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a magyar piacon már jelen vannak a világ legnagyobb logisztikai ellátói és a megbízható, rugalmas, magas színvonalú szolgáltatásokat versenyképes áron nyújtó, magyar tulajdonú vállalatok is Hozzátette: korszerű raktározási és ipari adottságai miatt Budapest hagyományosan a logisztikai tevékenységek fókuszában állt, eddig 1,6 millió négyzetméternyi területen több mint 30 modern logisztikai és raktározási parkot létesítettek a főváros 30 kilométeres körzetében.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink