NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka program keretében, ami augusztus végéig tart, így még várják a jelentkezőket – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Zöld-Nagy Viktória felidézte: a programban 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok vehetnek részt, akik regisztrálnak a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán.
A kormány bértámogatást nyújt a nyári foglalkoztatáshoz a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegéig. Az önkormányzatoknál történő foglalkoztatás esetében ennek teljes összege, a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások esetében pedig 75 százaléka a támogatás
– ismertette.
A programot már tizenharmadik alkalommal hirdetik meg, a tapasztalatok szerint a legnépszerűbb az önkormányzatoknál, illetve az önkormányzati cégeknél történő munkavégzés, a diákok több mint 80 százaléka idén is ezt választotta – jelezte a helyettes államtitkár.
Zöld-Nagy Viktória felhívta a figyelmet, hogy a szervezett program segítségével a diákok munkatapasztalathoz juthatnak, olyan területeken tudják kipróbálni magukat, amelyek akár a jövőbeni munkájukat is meghatározhatják.
Kapcsolódó cikkeink
Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >