NGM: folytatódik a fogyasztás helyreállása, a kiskereskedelmi forgalom 2024 januárjában 0,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2024 januárjában 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest, míg az előző hónaphoz mérten stagnálás volt megfigyelhető. Az utóbbi adat azt is jelzi, hogy a kereskedelmi forgalom volumene szinten tudott maradni a magas forgalmú decemberi hónaphoz képest – értékelte a legfrissebb adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hangsúlyozták: ez jelentős eredménynek számít, mivel a hazai és nemzetközi tendenciák alapján általánosnak tekinthető, hogy az ünnepek miatt év végére megugró fogyasztási kedvet januárban a forgalom visszaesése követi.
A két mutató összességében azt jelzi, hogy tovább folytatódott a fogyasztás helyreállása, amelyet jól példáz, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene az éves összevetést tekintve 13 hónapon keresztül mért visszaesést követően újra bővülni tudott januárban. Ezzel megerősítést nyert, hogy a kiskereskedelmi forgalom túljuthatott a mélyponton, és a kilábalási szakaszba érkezett -állapította meg kommentárjában az NGM.
Emlékeztettek: 2023-ban a kormány sikerrel törte le az inflációt. Az olyan célzott és hatékony intézkedéseknek köszönhetően, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás, decemberre 5,5 százalékra, 2024 elejére pedig 3,8 százalékra szorult vissza az infláció. Az infláció összeomlásával és a reálbérek szeptemberi fordulatot követő folyamatos növekedésével párhuzamosan a fogyasztói bizalom is megerősödött, ami az óvatossági motívum fokozatos oldása mellett érdemben járul hozzá a fogyasztás helyreállításához. Erre mutat rá az is, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem háromnegyedét adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene januárban éves alapon 1 százalékkal emelkedett, míg az üzemanyagtöltő állomások forgalma 4,6 százalékkal nőtt.
Megerősítették: 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek elérése érdekében a kormány a beruházási ráta 25 százalékos szint felett tartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett helyre fogja állítani a fogyasztást, ezáltal elősegítve a kiskereskedelmi forgalom fellendülését is.
A következő hónapok során az egyre emelkedő reálbérek, az előrehozott minimálbér- valamint a pedagógusbér-emelés, és általában a jelentős bérdinamika hatására a kiskereskedelmi forgalomban megfigyelhető növekedési trend folytatása várható. A fogyasztás helyreállásának gyorsasága azonban attól is függ, hogy milyen ütemben oldódik a lakosság óvatossági magatartása, milyen dinamikával javul a fogyasztói bizalom. E tekintetben az NGM szerint bizakodásra ad okot, hogy több kutatóintézet fogyasztói bizalomindexe elmozdult a 2022. év végi mélypontról, megközelítve a háború kitörése előtti szinteket.
Kapcsolódó cikkeink
A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Magyarország gazdasági sérülékenysége: okok, következmények és lehetséges kiutak
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai ismét ráirányították a figyelmet a…
Tovább olvasom >Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott célpont
Magyarország pénzügyi helyzete stabil, hazánk továbbra is befektetésre ajánlott célpont.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >