NGM: folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A következő hónapokban is folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a bővülést a közelgő ünnepi időszak és az építőipar felfutása is segíti – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában a kiskereskedelmi forgalom augusztusi adataira reagálva.
A KSH kedden reggel közölte, hogy augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Pomázi Gyula az 50. hónapja tartó növekedést elsősorban a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszer-jellegű cikkek forgalmának bővülésével indokolta. Kiemelte emellett az internetes kereskedelem felfutását, amely – mint fogalmazott – különösen az utóbbi fél évben látványos, az év végén pedig az ünnepi vásárlások tovább hajthatják az digitális áruforgalmat. Megjelenhet az otthonteremtési támogatás hatása is a kereskedelmi adatokban, hiszen az építkezések fellendülésének köszönhetően egyre több lakást adnak át, ez pedig az otthonteremtéshez szükséges áruk – elsősorban a tartós fogyasztási cikkek – eladását emelheti – tette hozzá.
A NGM keddi közleménye is a tartós fogyasztási cikkek iránti növekvő keresletet emeli ki. Hozzátették, hogy a magyar kiskereskedelmi forgalom teljesítménye ismét meghaladta az Európai Unió 2 százalékos átlagát. A minisztérium szerint a magyar gazdaság erősödését mutatja, hogy most kerül sor a válság miatt elhalasztott fogyasztásra, a családok anyagi helyzetének erősödését pedig a lakossági hitelállomány több hónapja tartó bővülése igazolja. A bővülés mögött a hatéves bérmegállapodás és az áfacsökkentés áll, mivel ezeknek köszönhetően az első nyolc hónapban 12,7 százalékkal nőttek a bérek az előző év azonos időszakához képest – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megszorítások árnyékában is bővül a román kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: júliusban közel 2,5 millió vendég pihent a hazai szálláshelyeken, ezzel újabb rekordot döntött a hazai turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >