NGM: elhárulnak az akadályok az adventi vásárok elől
Két kormányrendelet módosításának köszönhetően adventkor is lehet közterületen alkalmi, ünnepi vásárt tartani, így elhárul az akadály több adventi vásár – például a budapesti Vörösmarty téri – megrendezése elől – válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.
Ai Magyar Közlönyben megjelentek szerint módosult a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről, valamint a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló kormányrendelet.
Az NGM szerint a két kormányrendelet módosítására azért volt szükség, mert a korábbi szabályozás szerint közterületen alkalmi, ünnepi vásár tartására csak a húsvéti, karácsonyi és szilveszteri ünnepeken volt lehetőség, az advent nem szerepelt a felsorolásban.
E szabályozás miatt akadályba ütközött többek között például a budapesti Vörösmarty téri adventi vásár megrendezése is, amit a Fővárosi Önkormányzat jelzett a jogalkotónak. Itt ugyanis a jogszabályban lévő „az évente egy egyéb alkalomból tartható közterületi vásár-rendezési lehetőséget” más rendezvénnyel már kimerítették – írta a tárca.
A mostani kiegészítés és módosítás révén elhárul a jogi akadály az adventi vásárok tartása elől, a vásárok ünnepek előtti 20 napos időkorlátja nem változott, azaz nem kezdődhetnek korábban az adventi vásárok sem – olvasható a minisztérium válaszában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >