NGM: egyre jelentősebb a női menedzsmenttel működő sikeres vállalkozások száma
Egyre jelentősebb a női menedzsmenttel működő sikeres vállalkozások száma – hangsúlyozta Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára kedden a „Nő a versenyképesség – A női vezetők szerepe a vállalatok sikerében” című szakmai konferencián a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK).

Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Nő a versenyképesség – A női vezetők szerepe a vállalatok sikerében című szakmai konferencián a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) székházában 2024. október 15-én. MTI/Lakatos Péter
Elmondta, hogy jelenleg mintegy 247 ezer női tulajdonos és 162 ezer cégjegyzésre jogosult női vezető járul hozzá a hazai társas vállalkozások sikeres működéséhez, 81 ezer vállalkozás élén kizárólag női cégvezető áll.
Biztató képet mutat az OECD női vállalkozásokról szóló jelentése is, amely szerint Magyarországon a felnőttkorú lakosságból a nők 8,1 százaléka indított saját vállalkozást, ami meghaladja az uniós 6 százalék körüli átlagot – mutatott rá a helyettes államtitkár.
Szólt arról, hogy az NGM feladatának tartja a támogatáspolitikai rendszer felülvizsgálatát, és törekszik lehetőséget adni az alulreprezentált vállalatcsoportoknak, köztük a női vállalkozásoknak.
Hunyadi László kiemelte, fontosnak tartják, hogy motiválják a nők vállalkozóvá válását, ezt mentorálással, mint vállalkozásfejlesztési eszközzel tudják segíteni.
Jelezte, hogy 2025 második felében újraindul az országos vállalkozásfejlesztési mentor program, amelyben a női vállalkozások számára is adott a részvétel lehetősége.
A konferencián a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy létrejött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) női vállalkozói szekciója, amely ernyőszervezetként képviselheti a női vállalkozók érdekeit.
Kapcsolódó cikkeink
Gasztronómiai versenyeket hirdettek meg a Magyarország étele programban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szuverenitásvédelmi Hivatal: a lakosság szerint nincs helye külföldi többségi tulajdonnak a stratégiai ágazatokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: 2026-ban 11 százalékkal nőtt a minimálbér, 7 százalékkal a garantált bérminimum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatosabb fehérjefogyasztásra buzdítanak a dietetikusok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új év, tiszta kezdet: ezért érdemes több bioélelmiszert fogyasztani
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
